A felsőoktatás hosszú távon megtérülő befektetés, amely a következő generációk számára fog kibontakozni - nyilatkozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara felújított Kecskeméti utcai és az ahhoz csatlakozó Magyar utcai épületszárnyának átadásán.
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az európai uniós forrásokat többek között a felsőoktatásba invesztálja. Az elosztás jó helyre történik - tette hozzá.
Az üdvözletében kiemelte, hogy világszerte szoros a verseny a felsőoktatás területén, mind a nemzetek, mind az intézmények között.
"A felsőoktatási intézményeknek egyszerre kell képviselniük a kiválóságot és a nemzeti identitást." - mondta.
"Az ELTE mindkét kritériumnak megfelel, nemzetközileg ismert és elismert intézmény" - húzta alá. A miniszter szerint az intézmény versenyképességének megtartása érdekében szükség van a megfelelő infrastruktúrára is, amit a felújítás szolgál.
Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja elmondta az átadáson, hogy az épületet állami és európai uniós forrásokból újították fel.
A mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás során megtörtént az épület külső hőszigetelése és az újjáépítették a külső homlokzatot, valamint jelenleg zajlik a Bogdánfy utcai sportcsarnok felújítása, amely várhatóan nyárra kész lesz - tette hozzá.
A kancellár rámutatott arra is, hogy az elmúlt nyolc évben mintegy tízmilliárd forintot fordítottak az egyetemi épületek energetikai korszerűsítésére, és az energiaköltségek harmadával csökkentek. A terveik között szerepel a lágymányosi épülettömb és a bölcsészettudományi kar épületeinek felújítása is - jelentette ki.
Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese felidézte, hogy a Kecskeméti utcai épület elődje régen a Csekonics-család tulajdonában volt, amely palota a második világháború alatt teljesen elpusztult. Az 1950-es években a Közti (Középülettervező Vállalat) és a rendszerváltás után a Kárpótlási Hivatal működött az épületben, amely végül az ELTE tulajdonába került.
MTI
Fotó: Freepik
Putyin a feltörekvő többpólusú világ „fontos központját” dicséri
Az Eurázsiai Gazdasági Unió moszkvai csúcstalálkozója egybeesett a csoport alapításának tizedik évfordulójával.
Kínai elnök Budapesten - fogadások és üzletek
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a Budai Vár Oroszlános udvarában.
Egy komplett cigarettagyárat számolt fel a rendőrség
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti detektívjei felszámoltak egy közép-európai mércével mérve is jelentős, illegális cigarettagyárat, valamint annak alapanyagait és késztermékeket tároló raktárhálózatát
Az amerikai elnökjelölt agyában „döglött féreg” volt – NYT
Robert F. Kennedy Jr. egyszer azt hitte, hogy agydaganata van, de a felvételeken látható sötét foltról kiderült, hogy egy elpusztult parazita féreg – írja a New York Times jogi dokumentumokra hivatkozva.
Szép új világ: a német ellenzék kebab árplafont akar
Berlin nem engedheti meg, hogy a döner „luxuscikké váljon”, ezért be kell avatkozni!
Egy francia idegenlégiós vallott az ukrán-orosz harcokban betöltött szerepéről
A magát drónpilótaként azonosító férfi meglepő öszinteséggel beszélt a ukrajnai harcokban állásáról és arról, miért van szükség mihamarabbi fegyverszünetre.
Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra
Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) és a B-EV Mobil szakértői szerint részben azért is, mert az elektromos autóknak, a hagyományos járművekhez képest, alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, állami támogatásra, illetve különböző adó- és más kedvezményekre jogosultak, valamint a legtöbb városban továbbra is díjmentesen parkolhatnak.
Turisztikai Ügynökség: rekord lehet az idei év
A 2023-as év elején, a magyarországi szállásadók 7,1 millió vendégéjszakát rögzítettek, ami 14 százalékos emelkedést jelent a korábbi év azonos időszakához képest. A Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb közleménye alapján az idei év rekordévet ígér az első negyedéves adatok tükrében.
Musknak igaza lehet a földönkívüliekkel kapcsolatban – Orosz Űrügynökség
A SpaceX alapítója tudja, miről beszél – mondta Jurij Boriszov, a Roszkozmosz vezetője.
Az ukrán hadsereg toborzói profi futballistát „raboltak el” – FC Huszt
Az FC Huszt szerint a lépés veszélyezteti a sportág fennmaradását Ukrajnában. Már senki sincs biztonságban.
Biden "Rafah ultimátum-ot" intézett Izraelhez
Izraelt megfosztják „támadó” amerikai fegyvereitől, ha teljes körű inváziót indít a város ellen, ahol több mint egy millió civil tartózkodik.
Az AstraZeneca világszerte visszavonja a Covid-oltást
A cég kereszttűzben találta magát, miután kiderült, hogy az injekció bizonyos esetekben vérrögképződést okozhat
Megérkezett a Kínai elnök Budapestre
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt és annak házastársát.
Hagyatéki eljárás menete - az öröklési folyamat lépései és buktatói
A hagyatéki eljárás menete Magyarországon szabályozott jogi folyamat, melynek során az elhunyt személy vagyona az örökösökhöz kerül. A folyamat bonyolult lehet, és sokak számára kérdéseket vet fel.
Hogyan védjük meg otthonunkat? - elektronikus védelmi rendszerek
A modern kor biztonsági kihívásaival szembenézve a riasztórendszerek már nem luxuscikkek, hanem alapvető szükségletek.