A kormány diaszpórapolitikájának egyik legfontosabb célja, hogy az ehhez kapcsolódó programokban részt vevők úgy élhessék meg magyarságukat, ahogyan azt szeretnék - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten.
Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NKI) által szervezett "Jó gyakorlatok a diaszpórapolitikában" címmel tartott konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy programjaik a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok számára is egyre népszerűbbek, ráadásul nemzetközi konferenciák is bizonyítják, hogy a diaszpórapolitika mára egy "igazán felkapott téma" lett.
Elmondta, hogy mintegy két és fél milliós lélekszámú az a közösség, aki magyarnak, vagy magyar származásúnak tartja magát, és nem Magyarországon, vagy a Kárpát-medencében él. Különösen az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, illetve Ausztráliában él jelentős lélekszámú magyarság - fűzte hozzá.
A diaszpórában élő magyarokat például a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíj-program segítségével tudják segíteni, az egyházakkal együttműködésben.
Szilágyi Péter a Rákóczi Szövetséggel együttműködésben ezer fiatal számára biztosított táboroztatásokat, a hétvégi magyar iskolák találkozóját, illetve a külföldi magyar cserkészszövetség táboroztatásait is említette, ez utóbbit helyben szervezik azok számára, akik most még nem beszélik olyan jól a magyar nyelvet. Kiemelte: Argentínában például erre a programra sokkal többen jelentkeztek, mint ahány magyarról előzetesen ott tudomásuk volt.
Elmondta, hogy a győri Széchenyi István Egyetemmel folytatott együttműködés eredményeképpen a diaszpóra magyarságát oktató pedagógusoknak egy mesterképzést is indítottak, a hétvégi iskolákban tanuló mintegy 11 ezer gyermeket pályázatok útján is támogatják.
A Magyar Diaszpóra Tanácsot a helyettes államtitkár a legfontosabb fórumnak nevezte, és a nemzetpolitika területén kiemelt fontosságú intézkedésként említette a határokon túli magyarok számára az állampolgárság megadását, illetve a 2010-ben megalakult Nemzeti Összetartozás Bizottsága létrehozását.
Csáky Csongor, a Magyar Diaszpóra Programot működtető Rákóczi Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy "nagy lépés volt a Kárpát-medencén kívüli világban", amikor a diaszpórában élőket többek között közösségépítő programok létrehozásával kezdték segíteni. A diaszpórákban élő fiatalokkal Budapest nevezetességei után a vidéki helyszíneket is megismertették és végül épp egy vidéki helyszínen, Sátoraljaújhelyen jött létre a "fő bázisuk".
"Igazán felemelő élmény, amikor Dél-Amerika és a Csángóföld találkozik egymással" - fogalmazott.
A hétvégi iskolákban találkozó fiatalok ezután az otthonukban is aktívvá válnak - mondta, hozzáfűzve, hogy idén is több mint 700 fiatal vesz részt a programokban. Csáky Csongor kiemelte a hálózatépítés fontosságát, és hangsúlyozta: a jövő a magyar közösségek együttműködésében van.
Hernyes Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Magyar Nyelvi Képzésekért, Diaszpóra és Balassi Programokért felelős főosztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétvégi iskolákban tanítók módszertani konferenciák keretében oszthatják meg egymással tapasztalataikat.
Ismertetése szerint a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram a diaszpórában élő fiatalok felsőoktatásban való részvételét segíti elő, feltétele pedig, hogy az ösztöndíjban részesülő fiatal tanulmányait követően legalább két évig közösségi munkát végez a diaszpórában.
A jelentkezés 30 egyetemre adható be, amelyeken 1400 képzés várja a fiatalokat.
Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség honosítási eljárás koordinálásáért felelős miniszteri biztosa elmondta, hogy a Hazaváró program keretében már létrejött a Hazaváró Iroda, amely a hazaköltözni kívánók számára nyújt támogatást. A miniszteri biztos a külföldön élő magyarok hazatérésének segítését alapvető állami feladatnak nevezte.
"A program a magyar közigazgatás jobbik oldalát mutatta meg" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a programot folyamatosan monitorozzák, további ösztönzőkben gondolkoznak.
Jarjabka Ákos, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Diaszpóra Projekt Hálózat vezetője elmondta, hogy egyetemükön 2017-ben jött létre a diaszpóra hálózat. Különböző fórumokat kezdtek szervezni és ezek segítségével jutottak el a diaszpóra magyarságához, akiknek szervezetei a stratégiai szövetségeseik.
Lampert Bálint, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar egyetemi adjunktusa elmondta, hogy létrehozták többek között az Apáczai hírlevelet, melynek segítségével tudják tartani a kapcsolatot a hétvégi magyar iskolákkal, valamint diaszpóra podcastokat is készítettek, amelyek a honlapjukon elérhetőek.
Gazsó Dániel, a konferencia panelbeszélgetéseinek moderátora, az NKI diaszpórakutatásokért felelős referense többek között azt hangsúlyozta, hogy Magyarország diaszpórapolitikája az egyik legkiterjedtebb a világon.
MTI
Fotó: Unsplash
A BRICS vezetői nem vesznek részt Zelenszkij „békekonferenciáján”
A brazil és a dél-afrikai elnök úgy döntött, hogy nem vesz részt az eseményen, amely a jelentések szerint Oroszországot kizárja a meghívottak közül.
Hobó film lesz jövőre - Földes László 80 éves lesz
A Nemzeti Filmintézet bejelentette, hogy támogatásával elkészül Földes László Hobo életművét bemutató road movie, a "Nem lehet két hazád".
Holnap mossák a Rákóczi hidat
Szombaton a Rákóczi híd mosásával zárja a Budapesti Közművek a főváros hídjainak tavaszi nagytakarítását - tájékoztatott a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken.
Moszkva és Peking megerősíti a „stratégiai energiaszövetséget”
Oroszország továbbra is megfizethető árammal és hővel látja el Kínát – mondta Putyin.
Csíksomlyó zarándokvonat 2024: elindultunk!
Az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője, Petrus György arról tájékoztatott, hogy péntek hajnalban indult útnak a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, hogy a zarándokok részt vehessenek a csíksomlyói búcsún, Erdélyben.
Stoffán György: A gyűlöletkeltéstől a merényletig… - véleménycikk
Félretéve minden ellenérzésemet, amely Észak-Magyarország mai, tót vezetését illeti, sőt, a merénylet áldozatának felejthetetlen magyarellenességét sem rovom fel ezekben a drámai órákban, amikor egy ember, a béke melletti kiállása miatt az életéért kénytelen küzdeni.
Borrell szerint az EU nem ismeri el Tajvant, annak ellenére, hogy gazdasági kapcsolatokat ápol a szigettel
„Nem ismerjük el, és nem is kívánjuk elismerni Tajvan államiságát. Gazdasági és politikai kapcsolatokat is ápolunk, de ennyi.” – mondta egy interjúban Borrell az amerikai Foreign Policy folyóiratnak.
A Google kiadta az Android 15 bétaverzióját
Az Android 15 béta verziója elérhetővé vált a Google, a Xiaomi és más okostelefonok számára.
Szlovákia „polgárháborúval” néz szembe – belügyminiszter
A Robert Fico miniszterelnök meggyilkolásának kísérlete az ország politikai környezetéből fakad – mondta egy magas rangú tisztviselő.
Zelenszkij „az egész világot” okolja Ukrajna harkovi kudarcaiért
Az orosz erők a közelmúltban több települést is elfoglaltak a város közelében, ezzel felülkerekedtek a régióban.
Jól jön a mezőgazdaságnak a következő napok csapadékos időjárása
A HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzése szerint a következő egy hétben kiadós záporok enyhíthetik az aszályt. A talaj felszínközeli rétege, kivéve a délnyugati országrészt és a Szamosköz, Krasznaközt, már rendkívül száraz.
Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
A zombori férfi, akit csütörtökön fogtak el, a közösségi médián keresztül fenyegette meg Aleksandar Vucic köztársasági elnök életét - tájékoztatott Ivica Dacic belügyminiszter.
Új-Zéland vizsgálja az indiai fűszereket a szennyeződés miatt
Két céget több ország is vizsgálat alá vont, mert felmerül a gyanú, hogy termékeik rákkeltő anyagot tartalmaznak. Nem tudjuk, hogy Magyarországra jutott-e a termékekből.
Újabb orosz-kínai együttműködési pont: közös űrbázis lesz a Holdon
Moszkva arra számít, hogy Kínával közösen felgyorsul a Hold-kutatás, és valamikor 2036 után állandó bázist is létrehozhatnak - mondta Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség vezetője.
Továbbra is életveszélyes állapotban lehet Fico - rövidhír
A Markiza helyi tévé szerint bár a műtét sikeres volt, most Fico szervezetén múlik, hogy képes lesz-e túlélni az ellene elkövetett merényletet.