A mesterséges intelligencia által létrehozott új műsorvezető bemutatkozása a Duna TV tudományos-ismeretterjesztő adásában, a Deltában történt - számolt be róla az M1 este.
Az innovációra törekvő televíziós produkció legújabb szezonját Bíró Ada nevű szintetikus műsorvezetővel kezdte, akinek arca, hangja és megjelenése egyaránt mesterséges intelligenciának köszönhetően jött létre.
A Delta műsorszerkesztőinek irányítása alatt születik meg Bíró Ada mondanivalója, így az MI által megelevenített vizuális és verbális modell Fejős Ádámot kiegészítve állandó társnak állt a műsorban.
Dudás Viktor, a filmek világában jártas szakértő szerint a Delta az a platform, ahol ilyen újításnak mind helyet, mind pedig fontos szerepet kell kapnia.
"Egy ilyen technológia bevonása tökéletesen megfelel a műsor profiljának, amely a tudományos előrehaladást és újításokat kívánja bemutatni, tehát helyénvaló, hogy a legfejlettebb technikai innovációk megjelenjenek, akár a szereplők megformálásában is" - fejtette ki Dudás Viktor. Hozzátette, hogy ez a fajta újítás nagy érdeklődést vált ki, és izgatottan várja, hogy miként fogadja azt a közönség, mivel "Magyarországon még nem volt példa ilyenre a képernyőn".
A mesterséges intelligencia alkotta műsorvezető kellemes magyar beszédét a legfejlettebb nyelvi modell biztosítja, míg a mozgását a legújabb videómodellek teszik lehetővé. Ahogy a műsorban elhangzott, ezek a technológiák egy finom egyensúlyra támaszkodnak annak érdekében, hogy Bíró Ada közvetíthesse a legfrissebb tudományos híreket a világból.
Szűts Zoltán, média- és digitális pedagógia kutató, szintén hangsúlyozta az M1 adásában, hogy a mesterséges intelligenciát emberek alkotják és ők irányítják. Az MI területén jártas szakértő kiemelte: minden technológiai áttörés elfogadása nehézkes lehet, ugyanakkor a mesterséges intelligencia esetében nem félelemmel, hanem nyitottsággal, megértéssel és hosszú távú alkalmazással kell reagálnunk.
"Az elmúlt évtized digitalizációjával kapcsolatosan intenzíven foglalkoztunk a munka világának átalakulásával, és a mesterséges intelligencia az a tendencia, ami garantáltan előrelépést fog jelenteni. Ez nem azt sugallja, hogy az emberek munkája megszűnik, hanem azt, hogy a munka természete változik meg. Egy technológiai váltás mindig kihívásokkal jár, de a mesterséges intelligenciát mint segítőt, asszisztenst kell elfogadnunk" - hangsúlyozta Szűts Zoltán.
MTI
Fotó: firstclass.hu
Hogyan lettek az ukrán sorozótisztek Ukrajna leggazdagabb emberei?
Brutális korrupció, több ezer dolláros "életpénz". Ennyit kell fizetni ukrán férfiként a modern kori rabszolgapiacon, ha életben akar maradni az ember.
Olcsó akkumulátort készítettek vulkáni hamuból
A Barcelonai Egyetem tudósai egy akkumulátort terveztek a vulkáni hamuból, amely a napenergia gyűjtésére szolgál.
Magyar Kupa: történelmi paksi siker a fradi ellen
A Paks a hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a Puskás Arénában megrendezett labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
Putyin újraválasztása után repült először Kínába. Miről szól a pekingi látogatása?
Vlagyimir Putyin orosz elnök újraválasztása óta első külföldi látogatására indul. Nem véletlen, hogy ez Kínában lesz.
Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
Sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ért merényletet a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Fico az életéért küzd, az orvosok nem tudják elállítani a vérzését
Merényletet kíséreltek meg Robert Fico miniszterelnök ellen szerda délután a kormányülés után. A lövések a kultúrház előtt dördültek el, ahol a kormány ülésezett.
Breaking: Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen - VIDEÓ
Meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A politikusra több lövést adtak le, amikor egy kormányülés után kiment a közönség elé.
Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól
Ne az ötletelés, hanem a szakmai szempontok vezéreljék a fővárosi vezetést a döntéshozatalban, és vegyék figyelembe az autósok érdekeit is - kéri a Magyar Autóklub (MAK) arra reagálva, hogy Ámon Ada, a főváros klíma- és környezetügyi főosztályvezetője egy podcast műsorban azt mondta, minden tíz évnél idősebb autót ki kell tiltani a fővárosból.
Megháromszorozódik India mesterséges intelligencia-költségvetése - jelentés
A dél-ázsiai ország mesterséges intelligencia által támogatott technológiákra fordított kiadásai 2027-re elérhetik az 5 milliárd dollárt.
Zelenszkij minden külföldi útját elhalasztja Oroszország előrenyomulásával
A lépés azután történt, hogy a moszkvai erők az elmúlt napokban több települést is elfoglaltak Harkov régióban.
Zavargások Franciaország tengerentúli régiójában
Új-Kaledóniát heves zavargások sújtották, miután Párizs a helyi szavazási rendszer megváltoztatását javasolta.
Mit tehetünk a szemszárazság ellen? Többet, mint gondolná!
A szemszárazság egyre több embert érintő probléma a mai digitális világban, ahol órákat töltünk képernyők előtt anélkül, hogy megadnánk a megfelelő pihenést a szemünknek.
A szankciók működnek: az orosz-amerikai kereskedelem szárnyal
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kereskedelem volumene idén márciusban másfélszeresére, 471 millió dollárra nőtt.
Magyarország ellenzi és nem hajtja végre a migránskvótákat
Magyarország határozott álláspontja, hogy elutasítja a migránskvóták kényszerítését. Varga Mihály pénzügyminiszter élesen bírálta az új uniós menekültügyi csomagot, amely 20 ezer eurós büntetést ír elő azon országok számára, amik nem hajlandóak a kötelező kvótáknak megfelelően migránsokat befogadni.
Ipar nélkül nincs jövő Európában - Hernádi Zsolt
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján elmondta, hogy Európa és Magyarország számára nélkülözhetetlen az ipar.