A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló adatok és laboratóriumi vizsgálatok alapján nem ajánlja a Sajóból kifogott halak fogyasztását.
A Nébih tájékoztatása szerint akut kockázat nem áll fenn, és a határértékkel szabályozott toxikus nehézfémek, mint például az ólom, higany és kadmium esetében is negatív eredmények születtek.
Ugyanakkor a vizsgált halakban kimutatott arzéntartalom miatt indokolt az óvatosság. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület hívta fel a Nébih figyelmét egy közösségi média értesülésre, amely szerint a szlovák hatóságok arzénszennyezés miatt megtiltották a Sajóból kifogott halak fogyasztását. A Nébih azonnal kapcsolatba lépett a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatósággal, majd mintát vett a Sajó határhoz közeli részéből származó növényevő és ragadozó halakból a toxikus nehézfémek jelenlétének vizsgálata érdekében. Az eredmények alapján laboratóriumi mérések során nem találtak határértékeknek megfelelő toxikus nehézfémeket a kifogott halakban. Fontos megjegyezni, hogy az Európai Unióban jelenleg nincs arzénszennyezettségre vonatkozó határérték a halak esetében.
Jelenleg egyeztetés alatt áll egy rendelettervezet, amely az édesvízi halak esetében is meghatározná az arzén maximális szintjét. Mivel azonban hiányzik az ehhez szükséges jogi alap, a hatósági minták még nem minősíthetők. A Sajóból kifogott halak esetében megfigyelhető, hogy az idősebb növényevő egyedekben mért arzéntartalom meghaladta az előterjesztett határértéket. Ezzel szemben a fiatalabb, ragadozó halak mintái jellemzően a határértékhez közelítettek, vagy kis mértékben túllépték azt. A rendelkezésre álló adatok és vizsgálati eredmények alapján a Nébih nem ajánlja a Sajóból származó halak fogyasztását.
Kiemelendő, hogy a halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, amely akut mérgezést okozna. Ugyanakkor az arzén kis koncentrációban, de folyamatosan történő fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet. Ezért indokolt, hogy a Sajó halállományának étkezési célú felhasználását újabb értesítésig felfüggesszük. A Nébih a jövőben is figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi fejleményeket, és amennyiben érdemi változás történik, a vizsgálatokat ismételten elvégzi.
MTI
Fotó: NÉBIH
Jön a lehülés... hogyan védjük egészségünket?
Az ősz beköszöntével nemcsak a természet színei változnak meg, hanem a hőmérséklet is fokozatosan csökken, ami komoly hatással van egészségünkre.
A chatbotok mindenre válaszolnak, még akkor is, ha nem tudják a választ
A mesterséges intelligencián (AI) alapuló nagy chatbotok nagyobb valószínűséggel követnek el hibákat összetett kérdések megválaszolása során.
Egy Ukrajnából való szökést filmező blogger felkerült az ukrán halállistára
Az ukrán Instagram-blogger, Bumcsik Pasa felkerült a hírhedt, Kijev által támogatott Mirotvorets (vagyis az ukrán halállistára), miután lefilmezte magát, hogy az kényszermozgósítások miatt elmenekül az országból.
Elszúrták Sallai Roland regisztrációját: nem játszhat új klubjában az Európa-liga alapszakaszában
A Galatasarayhoz igazolt Sallai Roland, a Freiburgtól távozó magyar válogatott támadó, azonban még nem léphet pályára első Európa-liga-meccsén. Az új klubja csak a nevezési határidő lejárta után regisztrálta a játékjogát.
Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a tisztességes kapcsolat fenntartása Oroszországgal
Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, New Yorkban, helyi idő szerint szerdán, kifejtette, hogy Magyarország érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok fenntartása Oroszországgal.
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Csütörtökön a Helene vihar négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját. A helyi hatóságok figyelmeztették a lakosságot a súlyos károk lehetőségére, valamint az életveszélyes helyzetekre.
Brutális,10 Celsius-fokos visszaesésre kell készülni vasárnapra
A nyári meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front érkezik, ami jelentős változást hoz az időjárásban.
Európa-liga - Brüsszeli vereséggel rajtolt a Ferencváros
A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában.
Róma felszámolja az illegális migránstáborokat
Roberto Gualtieri, Róma főpolgármestere, kedden elrendelte a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes utcai alvóhelyeinek felszámolását. Ennek keretében a Termini pályaudvar melletti parkban található több tucat sátor lebontása is megkezdődött. A főváros köztisztasági hivatala elszállította a sátrakat, matracokat és személyes tárgyakat.
Pedofil gyilkolt Nyíregyházán: 12 éves kislány az áldozat
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Szijjártó: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban kedd este kifejtette, hogy "majdnem ezer nap elteltével a legfontosabb kérdés már nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem, hogy miként lehet békét kialakítani."
Nyugati kettősmérce a szuverenista államférfiak elleni merényletek kapcsán
2024-ben már az eddig történések alapján is kijelenthetjük – és hol van még az év vége -, hogy a szuverenista politikusok elleni terrorakciók és gyilkossági kísérletek soha nem látott szintre emelkedtek.
Vigyázzon! Ősszel a legnagyobb az esély a nagyvadakkal való ütközésre!
Az utóbbi hetekben ismét emelkedett a vadbalesetekről készült beszámolók száma, ami összefüggésben áll az állatok párzási időszakának során megfigyelhető viselkedésváltozásokkal - figyelmeztetett a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Kína kifejlesztett egy miniatűr atomelemet, amelyből miniatűr atomerőművet akarnak csinálni
Számos kínai intézet fizikusai és mérnökei egy új miniatűr atomelemet fejlesztettek ki, amely 8000-szer hatékonyabb, mint az analógok.
Mit csináljon a család ősszel? Menjen el kirándulni!
Az ősz megérkezése nem csupán a levelek színének megváltozását jelenti, hanem remek lehetőséget biztosít a családok számára, hogy együtt felfedezzék a természet csodáit.