Zsugorodik az európai hadseregek bevethető létszáma. Az ukrán harcok emberanyagához viszonyítva szinte nevetségesek a számok.
Miközben Charles Michel ET elnök is lényegében háborús pszichózisban szenved, a valóság szembeköszön az európai államok hadseregeiben megfigyelhető folyamat képében.
„A feladat már nem is annyira az új katonák toborzása, hanem a már létező csapatok meggyőzése arról, hogy ne mondjanak fel” – ez a probléma jellemzi az európai haderő fő problémáját – írja a Politico.
A héten Sébastien Lecornu a francia fegyveres erők minisztere bemutatott egy olyan képességmegtartó tervet, amely arra ösztönzi a katonákat, hogy megtartsák az egyenruhájukat.
A német parlamentnek benyújtott éves jelentésből például az derül ki, hogy 2023-ban mintegy 1537 katona hagyta el a Bundeswehrt, ami 181 514 főre csökkentette a létszámot. Ennek közel 30%-a íróasztalos, harci cselekményben nem bevethető katona.
Miközben Európa az ukrajnai háború miatt újra felfegyverkezik, az olyan országok, mint Horvátország, azon gondolkodik, hogy visszaállítsa a sorkatonaságot. Mások, mint például Dánia, azt tervezik, hogy megcélozzák a nők toborzását is. Németország 2011-ben megszüntette a sorkatonai szolgálatot, de mivel a katonaságból már sokan kiöregedtek, újra megindult a vita a sorállományú rendszer ismételt bevezetéséről.
A hivatásos hadseregekre támaszkodó országok számára a kihívás az, hogy vonzóvá tegyék a fegyveres erőknél való szolgálatot, azonban az alacsony munkanélküliség, valamint a magánszektor erős elszívó hatása és a távmunka széles körben elterjedt lehetősége, nem túl kedvező ehhez.
Franciaországban úgy kívánják népszerűsíteni a katonai szolgálatot, hogy emelik a fizetéseket, csakúgy, mint az öregségi nyugdíjat, plusz ezekbe különböző bónusz elemeket integrálnak.
A francia terv segítséget nyújt a lakhatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a gyermekgondozáshoz való hozzáféréshez. Azok a párok, akik mindketten a fegyveres erőknél dolgoznak, még akkor is, ha az egyikük civil, együtt helyezhetik át a szolgálati helyüket.
„Inkább kevesebb toborzást szeretnék, hogy javuljon a megtartás, mint olyan toborzási hullámot, amelyben a megtartottak száma folyamatosan csökken”
– mondta Lecornu.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) - Budapest Online
Fotó
Tusványos - Semjén Zsolt: soha nem kértünk olyat az utódállamoktól, amit ne biztosítanánk a magyarországi kisebbségek számára
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sohasem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára.
Észak-koreai szemétlégballonok zavarják a repülést Szöulban
Észak-koreai szemétlégballonok megzavarták a repüléseket Szöulban, és tüzet okoztak a háztetőkön.
Kína a hazugság birodalmának nevezte az Egyesült Államokat
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mivel a dezinformációt saját önző érdekeihez használja fel. Ezt Csang Hsziaogang, a kínai védelmi minisztérium hivatalos képviselője nyilatkozta a kínai védelmi minisztérium honlapján.
Oroszország válaszolt Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Az ukrán vezető bármikor képes hazudni, hogy a "békeképletét" próbálja népszerűsíteni - mondta Maria Zakharova, a külügyminisztérium szóvivője.
A döntésem a demokrácia megmentéséről szólt – Biden
Az amerikai elnök kijelentette, hogy azért fejezte be újraválasztási kampányát, mert az ország jövője forog kockán.
2009 óta csaknem felére csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban
Tatyana Golikova szerint a dohányosok száma is csökkent a lakosság körében, 40%-ról 19%-ra.
A woke vírus megölte a fiamat – Musk
A milliárdos azt állítja: becsapták, ezért beleegyezését adta gyermekének pubertásgátló szerek használatába, amelyek valójában „sterilizáló gyógyszerek” voltak.
Jelentős gyengülés az ázsiai tőzsdéken, a tajvani börze ki sem nyitott
A tokiói börze Nikkei225 indexe, a térség irányadó tőzsdéje, 3,14 százalékos eséssel, 37 898 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index szintén jelentős, 2,92 százalékos csökkenést mutatott.
Kisebb tűz volt csütörtök reggel a budapesti Campona bevásárlóközpontban, az épületet egy időre kiürítették.
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy egy ipari olajmelegítő okozott gondot a XI. kerületi, Nagytétényi úti bevásárlóközpont egyik éttermében
A Tesla jövőre humanoid robotokat fog gyártani – Musk
A vezérigazgató szerint az elektromos járműgyártó először saját gyáraiban fogja használni a gépeket, mielőtt más cégek számára gyártaná azokat.
Harris 3 év alatt elvesztette alkalmazottainak 92%-át
Az OpenTheBooks nem kormányzati szervezet szerint az amerikai alelnök 47 eredeti alkalmazottja közül csak négy nem hagyta el csapatát. Egy élmény lehet vele együtt dolgozni.
„A lehető leghamarabb véget kell vetnünk a háborúnak” – Zelenszkij
Ukrajna azt szeretné, ha az Oroszországgal folytatott harc a lehető leggyorsabban véget érne, hogy megállítsák az emberéletek elvesztését – mondta Vlagyimir Zelenszkij.
Macron nem nevez ki új kormányt az olimpia vége előtt
Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, ami "augusztus közepéig" tart.
Kiütéses győzelemmel kezdett a Fradi Európában
A Ferencváros kedden magabiztos győzelemmel rajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. A második forduló első, hazai mérkőzésén 5-0-ra ütötte ki a walesi The New Saints csapatát.
Valami Amerika: korrupciós botrány demokratáéknál
Bob Menendez, az amerikai Kongresszus felsőházának demokrata párti tagja, kedden lemondott a szenátori székéről, miután egy héttel korábban a bíróság korrupció miatt bűnösnek találta. New Jersey állam kormányzójának címzett levelében közölte, hogy lemondása augusztus 20-tól lesz érvényes.