Készen állunk: szombaton rajt Svájc ellen

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton kezdi meg szereplését a németországi Európa-bajnokságon, a svájci csapat ellen.

A csapat fontos mérkőzéssel indít, hiszen a csoportban kiemelkedik a házigazda Németország, amelyet a favoritok között tartanak számon. Így a másik három csapat, beleértve a skótokat is, egymás között dönti el a biztos nyolcaddöntős helyezések sorsát: a második hely, amely biztos továbbjutást jelent, és a harmadik, amely szintén továbbjutással kecsegtet.

Egy győzelem hatalmas lépés lenne a továbbjutás felé. A 24 csapatos rendszerben, ahol a négy legjobb harmadik is bejut a legjobb 16 közé, négy pont vízválasztónak tekinthető. Azaz a döntetlen is sokat érhet később. A vereség viszont különösen fájó lenne, mert a csapat így pontszerzési kényszerbe kerülne a németek elleni második találkozóra.

A különbség az előző két Európa-bajnoksághoz képest, hogy a magyar csapat az elmúlt években magasra tette a lécet, így a szurkolók reményei is nagyobbak.

Ez annak ellenére is igaz, hogy a csapat veretlenségi sorozata 14 mérkőzés után véget ért az Írországban elszenvedett váratlan vereséggel. Az Izrael ellen 3-0-ra megnyert utolsó felkészülési mérkőzés azonban több szempontból is remekül sikerült.

Egyrészt Varga Barnabás a gólpassza mellett kétszer is betalált, másrészt a sérült Nego Loic helyén játszó Bolla Bendegúz egészen kiváló formát mutatott. A Ferencváros kétszeres gólkirálya március 10-éig ontotta a gólokat, az azóta eltelt három hónapban viszont jóval kevesebb szerencse kísérte szereplését – mindössze háromszor volt eredményes 14 meccsen. Ezért is volt fontos, hogy most újra betalált, hogy növelje önbizalmát.

Az időközben a Rapid Wienhez igazolt Bolla teljesítménye pedig azért volt üdítő, mert a válogatottbeli poszttársa, a Dublinban megsérült Nego valószínűleg még nem lesz bevethető szombaton. Ráadásul Bolla később csatlakozott a felkészüléshez a Servette-tel megnyert svájci kupadöntő miatt.

A kihagyás egyáltalán nem látszott, a szélső remekül értette meg magát a támadókkal, akiket rendre kiváló labdákkal szolgált ki a jobb szélről. Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan nem árulta el, ki lesz a kezdő kapus, de minden jel arra utal, hogy a 2021-es kontinensviadalhoz hasonlóan ismét Gulácsi Péter véd majd.

Az RB Leipzig kapusa mellett a stabilitást jelképezi klubtársa, Willi Orbán is. Ez a legjobban abból látszik, hogy az Eb-selejtezők első négy meccsén, amelyeken Orbán játszott, a válogatott csak egy öngólt kapott, míg az ő hiányában a következő négy meccsen hatot. A stabilitásra nagy szükség lesz, mert a svájci válogatott gyors, kombinatív játékával képes az ellenfél védelme mögé kerülni, amit olyan középpályások is segítenek, mint Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri.

A svájci csapat legnagyobb problémája viszont, hogy a térdszalagszakadása után áprilisban visszatért Breel Embolo játéka erősen kérdéses egy újabb sérülés miatt.

Embolo nélkül a svájci csapatnak többször is meggyűlt a baja a gólszerzéssel. Emellett másik problémájuk a meccsek végjátéka: a tíz Eb-selejtezőjükből négyszer is úgy vesztettek pontokat, hogy az utolsó tíz percben kaptak gólt.

Ez azért különösen érdekes, mert a magyarok éppen a hajrában tudtak pontot menteni Litvániában és Bulgáriában. A közvetlen felkészülés - immár Németországban - egyértelműen zökkenőmentesebb volt a magyarok számára.

Amíg a svájciak panaszkodtak az edzőpályájuk minőségére, Rossi tanítványai a helyiek és a környéken élő magyarok szeretete és rajongása közepette, minden igényt kielégítő körülmények között készültek a festői szépségű Dél-Bajorországban, a 6500 lakosú Weiler-Simmerbergben. Svájc viszont a problémák ellenére is erősebb kerettel rendelkezik, amit a magyaroknak az összeszokottságukkal és csapatszellemükkel kell ellensúlyozniuk.

A rivális szinte minden játékosa a legnívósabb európai bajnokságok élvonalában szerepel, ennek megfelelően 2014 óta nemcsak kijutott valamennyi világversenyre, hanem azokon a csoportból is továbblépett. Három évvel ezelőtt ráadásul az előző Eb nyolcaddöntőjében 11-esekkel kiejtették az akkori világbajnok franciákat, majd a nyolc között csak 11-esekkel maradtak alul a spanyolokkal szemben.

A közel ötvenezer néző befogadására alkalmas kölni Müngersdorfer Stadionban, az idei Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője, a szlovén Slavko Vincic sípjelére szombaton 15 órakor kezdődik a magyar-svájci összecsapás, amelyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

MTI


Elkezdődött a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdi munkáját a ma Kazanyban kezdődő BRICS-csúcstalálkozón. Idén Moszkva elnököl a szövetségben, így az orosz vezető házigazdaként vesz részt az eseményen.

Új világrend alakulóban: ezért lesz különleges ez a BRICS-csúcs

Az oroszországi Kazanyban sorra kerülő BRICS-csúcs fordulópontot jelenthet a globális geopolitika történetében. Szembesülve a nyugati világrend lassú eróziójával, új egyensúly van kialakulóban, amelyet egy olyan koalíció hajt, amely egyre elszántabbnak tűnik a saját irányvonalának feltérképezésére.

Emberkereskedelem és prostitúció: kattant a bilincs Szabolcsban

Három embert őrizetbe vettek a rendőrök, mert megalapozott gyanú merült fel ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetésével kapcsolatosan.

BKK: változik az M2-es metró közlekedése csütörtöktől

Karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

USA: Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt

Donald Trump republikánus elnökjelölt vasárnap Pennsylvania államban, a választási kampánya részeként, beállt dolgozni egy gyorsétterem pultja mögé. Ezzel szemben Kamala Harris, a demokraták jelöltje, egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén bíztatta a híveket a szavazásra.

AFD: a hosszú, véres ukrajnai háború ellentétes Németország érdekeivel

A Németországi Szövetségi Köztársaság nem áll háborúban Oroszországgal, ahogy egyes miniszterek úgy vélik, és mindent meg kell tenni az ilyen fejlemény elkerülése érdekében.

A BRICS és India: hatalmas lehetőség kapujában a világ legnépesebb állama

Az indiai üzleti közösség üdvözli a BRICS terjeszkedését, mivel ez nagyobb hozzáférést biztosít az afrikai és a közel-keleti piacokhoz – mondták üzleti vezetők nemzetközi sajtótájékoztatójukon a moszkvai BRICS Business Forum rendezvényén.

Budapesten mindenhol elindították a távfűtést

Október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. minden fogyasztónál üzembe helyezte a távfűtést. A tájékoztatás szerint szeptember 15. és október 15. között 3127 épület távfűtése, amely a szolgáltató ügyfeleinek 90%-át jelenti, már a helyszíni beavatkozás nélkül, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével megtörtént.

A Süsü rajzpályázat eredményeként több ezer gyermek ragadott ceruzát

Talán el kellene végre gondolkozni rajta, hogy gyermekeink lelki fejlődéséhez elengedhetetlen a magyar mesék és népmesék világa.

A 6G ezerszer gyorsabb lesz, mint az 5G

A University College London ( Egyesült Királyság ) tudósai laboratóriumi körülmények között rekord 6G sebességet értek el.

Rendellenes csillagot fedeztek fel

A Floridai Egyetem és az Észak-Karolinai Állami Egyetem tudósai felfedeztek egy anomális csillagot, a J0524-0336-ot, amely megkérdőjelezheti a csillagok evolúciójáról szóló létező modelleket, valamint a csillagok öregedése során elemtermelő képességüket.

A BRICS-csúcstalálkozón Oroszország törekszik a dollár dominancia megszüntetésére

Oroszország megpróbálja meggyőzni a BRICS-országokat, hogy építsenek egy alternatív platformot a nemzetközi fizetésekhez, amelyek immunisak lennének a nyugati szankciókkal szemben, amikor a csoport vezetőit fogadja a jövő heti csúcstalálkozón.

Trump betiltaná, hogy férfiak indulhassanak női sportversenyeken

Donald Trump, a volt elnök és republikánus elnökjelölt, szerdán Georgia államban, egy nők számára rendezett kampányeseményen bejelentette, hogy rendeletet hozna annak megakadályozására, hogy biológiai értelemben férfiak részt vehessenek női sportversenyeken.

Elhunyt Kozma Imre atya, a Máltai Szeretszolgálat alapítója

Életének 85. évében elhunyt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – tudatta közösségi oldalán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Ukrajna hőenergia-kapacitásának 90%-a megsemmisült

Ukrajna szinte minden hőenergia-termelési kapacitását tönkretették az orosz nagy hatótávolságú csapások – mondta Denis Shmigal miniszterelnök, hozzátéve, hogy az országnak most helyettesítő anyagokra kell támaszkodnia.

Budapest Online Facebook Oldal