Marco Rossi szövetségi kapitány szerint éppen az esélytelenség motiválhatja a magyar labdarúgó-válogatott játékosait szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
"Négy éve ez volt az első alkalom, hogy szégyelltem csapatom játékát az első félidőben" - utalt vissza keddi sajtótájékoztatóján a Svájctól elszenvedett múlt szombati 3-1-es vereségre a szakember.
"A második félidő már jó volt, de ott is hibáztunk. Összességében három kapott gólunkból kettőt a saját hibánk miatt kaptunk. Most mindannyian úgy érezzük, hogy nagyon meg szeretnénk mutatni, hova tartozunk. Ez persze nem garantál győzelmet, de harcolni fogunk mindvégig" - jelentette ki a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
"Németország a legkeményebb rivális, de megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Papíron, és nem csak papíron, jobb nálunk az ellenfél, de ez minket motiválhat. Reméljük, hogy sikerül egy pontot megszerezni, mert ez reménnyel töltene el minket a harmadik kör előtt. Ehhez mindenkinek száz százalékot kell nyújtania." Az 59 éves tréner elárulta, hogy két-három helyen tervez változtatni a svájciak elleni kezdőcsapatán.
Hozzátette, hogy a magyar csapat azért nem szokott kétszer egymás után rosszul futballozni, mert a stabilitását az állandósága adja. "Sokszor elég egy játékost lecserélni öt-hat helyett. Azért stabil a rendszer, mert a játékosaink sokat futballoznak együtt.
Persze ehhez hozzájárul az is, hogy nekünk nincs olyan mély keretünk, mint Angliának vagy Németországnak." Rossi úgy vélte, a hagyomány sajnos nem elég, a múlt nem számít. Szerinte lehet rá emlékezni, de nem döntő faktor. Például, bár irányítása alatt mindhárom alkalommal veretlen maradtunk a németek ellen, ez most nem biztosíték. "Bízom a csapatomban, és remélem, ismét sikerül.
Még akkor is, ha ez most egy más német csapat, mint amellyel az előző Eb-n vagy a Nemzetek Ligájában találkoztunk. Kroos visszatért, és Nagelsmann a világ legjobb edzői közé tartozik" - mondta Rossi.
A szövetségi kapitány védelmébe vette az interneten több mém formájában kifigurázott Ádám Martint, mert szerint "sok idióta ül a billentyűzet mögött".
Elfogadhatatlannak és tiszteletlennek tartotta, amikor blogokon megsértik a játékosokat. Úgy vélte, nagyon kellemetlen, ami a csatárral történt. "Az ő testfelépítése olyan, amilyen. Reméljük, gólt fog lőni az Eb-n, ami nagy megelégedettséggel töltene el. Őt nem hiszem, hogy megérintette volna, mert kivételes srác. Örülünk, hogy itt van velünk" - zárta le a témát Rossi.
A játékosok részéről Lang Ádám elárulta, hogy ő az egyik, aki kimarad a kezdőcsapatból.
Ennek ellenére kijelentette, hogy jó állapotban van. Az előző három meccs és az edzések segítettek neki utolérni magát az idény végi sérülése után.
"A futballban a csapatrészeknek mind a védekezésben, mind a támadásban együtt kell mozogniuk. Az első félidőben azonban a távolságok túl nagyok voltak közöttük.
Ezt helyrehoztuk, voltak megbeszélések, mindenki elmondta a véleményét, így ez még egyszer nem fordulhat elő. A felelősség mindannyiunké" - mondta az Omonia védője a Svájc elleni nyitókörös vereségről.
Úgy vélte, hogy az első félidő kiábrándító volt, de a második felidőre lehet építeni. Lang szerint szeretnének ki-ki mérkőzést vívni a házigazdával. Bár ismerik a németek kvalitását, akik valószínűleg ismét domináns játékkal rukkolnak elő, nekik a saját erősségeikre kell koncentrálniuk.
"Az előző Eb-n fejeltem egy gólt Neuernek, ráadásul itt Németországban. Nyilván különleges pillanat volt számomra, hiszen minden kissrác álma, hogy eredményes legyen egy Eb-n. Az hab a tortán, hogy világklasszis csapat és kapus ellen sikerült.
Remélem, megismétlem, de azzal is kiegyeznék, ha bármelyik játékostársamnak sikerülne" - mondta Schäfer András az előző Eb-n 2-2-re végződött müncheni találkozóról. Az Union Berlin középpályása hozzátette, hogy semmiképpen sem hátrány, hogy a magyar keret tagjai közül sokan játszottak már ebben a stadionban, több német válogatott játékos ellen.
Hozzátette, hogy mostanság minden sorsoláson megkapják Németországot, így már mindenkinek van tapasztalata a szerdai riválissal szemben. "Nem játszottam jól, ezt reálisan kell látnom. Passzívabb voltam, nem tudtam annyit hozzátenni a játékunkhoz. A második félidőben viszont sikerült fejlődnöm meccsen belül" - mondta a svájciak elleni meccsről.
"Inkább arra a három évre kell építenem, amit a válogatottban töltöttem eddig, mert kimásztunk már ennél nehezebb helyzetekből is. Azt kell előhoznunk, ami miatt nem szerettek ellenünk játszani ezek a csapatok" - jelentette ki a 25 éves futballista, aki a riválistól nem akart egyetlen sztárt sem kiemelni, mondván, annyi kiemelkedő játékosa van, hogy felesleges lenne.
"Azt kell előhoznunk, ami miatt ezek a csapatok nem szerettek ellenünk játszani" - jelentette ki a 25 éves futballista, aki nem akart egyetlen sztárt sem kiemelni a riválisok közül, mondván, annyi kiemelkedő játékosuk van, hogy felesleges lenne.
Az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie, szerdán 18 órakor fújja meg a kezdősípot a stuttgarti MHP Arénában, amely csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas. A magyar-német összecsapást élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata:
Gulácsi - Fiola, Orbán, Dárdai - Bolla, Schäfer, Nagy Á., Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga
MTI
Az komoly: nem lehet megenni a Sajóból fogott halakat, mert tele vannak arzénnal
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló adatok és laboratóriumi vizsgálatok alapján nem ajánlja a Sajóból kifogott halak fogyasztását.
Jön a lehülés... hogyan védjük egészségünket?
Az ősz beköszöntével nemcsak a természet színei változnak meg, hanem a hőmérséklet is fokozatosan csökken, ami komoly hatással van egészségünkre.
A chatbotok mindenre válaszolnak, még akkor is, ha nem tudják a választ
A mesterséges intelligencián (AI) alapuló nagy chatbotok nagyobb valószínűséggel követnek el hibákat összetett kérdések megválaszolása során.
Egy Ukrajnából való szökést filmező blogger felkerült az ukrán halállistára
Az ukrán Instagram-blogger, Bumcsik Pasa felkerült a hírhedt, Kijev által támogatott Mirotvorets (vagyis az ukrán halállistára), miután lefilmezte magát, hogy az kényszermozgósítások miatt elmenekül az országból.
Elszúrták Sallai Roland regisztrációját: nem játszhat új klubjában az Európa-liga alapszakaszában
A Galatasarayhoz igazolt Sallai Roland, a Freiburgtól távozó magyar válogatott támadó, azonban még nem léphet pályára első Európa-liga-meccsén. Az új klubja csak a nevezési határidő lejárta után regisztrálta a játékjogát.
Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a tisztességes kapcsolat fenntartása Oroszországgal
Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, New Yorkban, helyi idő szerint szerdán, kifejtette, hogy Magyarország érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok fenntartása Oroszországgal.
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Csütörtökön a Helene vihar négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját. A helyi hatóságok figyelmeztették a lakosságot a súlyos károk lehetőségére, valamint az életveszélyes helyzetekre.
Brutális,10 Celsius-fokos visszaesésre kell készülni vasárnapra
A nyári meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front érkezik, ami jelentős változást hoz az időjárásban.
Európa-liga - Brüsszeli vereséggel rajtolt a Ferencváros
A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában.
Róma felszámolja az illegális migránstáborokat
Roberto Gualtieri, Róma főpolgármestere, kedden elrendelte a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes utcai alvóhelyeinek felszámolását. Ennek keretében a Termini pályaudvar melletti parkban található több tucat sátor lebontása is megkezdődött. A főváros köztisztasági hivatala elszállította a sátrakat, matracokat és személyes tárgyakat.
Pedofil gyilkolt Nyíregyházán: 12 éves kislány az áldozat
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
Szijjártó: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban kedd este kifejtette, hogy "majdnem ezer nap elteltével a legfontosabb kérdés már nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem, hogy miként lehet békét kialakítani."
Nyugati kettősmérce a szuverenista államférfiak elleni merényletek kapcsán
2024-ben már az eddig történések alapján is kijelenthetjük – és hol van még az év vége -, hogy a szuverenista politikusok elleni terrorakciók és gyilkossági kísérletek soha nem látott szintre emelkedtek.
Vigyázzon! Ősszel a legnagyobb az esély a nagyvadakkal való ütközésre!
Az utóbbi hetekben ismét emelkedett a vadbalesetekről készült beszámolók száma, ami összefüggésben áll az állatok párzási időszakának során megfigyelhető viselkedésváltozásokkal - figyelmeztetett a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Kína kifejlesztett egy miniatűr atomelemet, amelyből miniatűr atomerőművet akarnak csinálni
Számos kínai intézet fizikusai és mérnökei egy új miniatűr atomelemet fejlesztettek ki, amely 8000-szer hatékonyabb, mint az analógok.