A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk - mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, céljuk, hogy minél többen úgy döntsenek, hogy hozzájárulnak Magyarország védelméhez, és csatlakoznak "ehhez a nagy családhoz, amely nemcsak próbatételeket állít, hanem karaktert is formál".
A hivatásos és a területvédelmi tartalékos rendszer egymást kiegészíti, míg a high-tech eszközökkel ellátott, bázisokon állomásozó hivatásos erők képezik a haderő gerincét, addig a hagyományos, könnyű fegyverzetet használó tartalékosok "kapillárisokként fonják át" az országot, és saját közösségükért, otthonukért vállalnak felelősséget, legyen az objektumvédelem vagy gerillaharcra való előkészülés - fejtette ki a miniszter.
Hangsúlyozta, a hét ezredből álló, most teljessé vált területvédelmi komponens a Magyar Honvédség korszakerő változásának kulcsfontosságú része lett. Megjegyezte, hogy 2010-ben, amikor átvették a honvédséget, csupán tizenhét tartalékosa volt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf idézte vitéz Temessy Milán tábornokot, aki szerint "a zászló minden korszakban a nemzeti ideálok hordozója, az egész nemzet képviselete volt, szinte élő szent valóság és a szent korona után a legnagyobb jogi entitás".
A csapatzászló egyrészt a magasztos katonai erények, a hazaszeretet, bátorság, hűség, önfeláldozás szimbóluma, másrészt az egység jelképe, egy olyan embléma, amely alatt győzni vagy elesni kell - mondta a miniszter.
Emlékeztetett arra, hogy az ezred névadója, az előd alakulata legendás parancsnoka, vitéz Reviczky László ezredes volt, akinek hírneve "a szembenállókban dermesztő félelmet, a bajtársakban pedig tiszteletet és csodálatot váltott ki".
Az ünnepi szentmise előtt Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóságának igazgatója, az államfő főhadsegéde, valamint Reviczky Éva, az ezred névadójának leszármazottja, a zászlóanya, szalagot kötött a csapatzászlóra, amelyet megáldottak és felszenteltek.
MTI
Magyarország megvétózta az ukrajnai határozatot
Magyarország blokkolt egy dokumentumot, amely Zelenszkij „béketervét” támogatta, miközben más javaslatokat figyelmen kívül hagyott – közölte Szijjártó Péter.
Oroszország „legalább egy generációra végzett” Nyugat-Európával – Lavrov
Moszkva külügyminisztere szerint "a Nyugattal való katonai-politikai konfrontáció akut szakasza javában tart".
Mit csináljak rossz időben otthon? - kreatív megoldás: fürdőbomba készítés házilag!
A házi fürdőbombák készítése nemcsak egyszerű és szórakoztató tevékenység, de így biztosak lehetünk abban is, hogy pontosan milyen összetevőket tartalmaznak. Ezek a fürdőbombák nemcsak a fürdővízben oldódva kellemes illatot és színt adnak, hanem bőrpuhító és relaxáló hatásuk is van.
A szlovák miniszterelnök állapota „továbbra is nagyon súlyos”
Robert Fico szlovák miniszterelnök továbbra is súlyos állapotban van, miután túlélt egy merényletet – közölte szombaton helyettese, Robert Kalinak.
Kína kémkedési eseteket tárt fel az űrszektorban
A Kínai Általános Hírszerző Ügynökség az elmúlt években azonosított kémkedési esetekről számolt be az űrszektorban.
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját
Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik - írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A lengyelek közel 1000 milliárd forintot költenek a határvédelmükre
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szombaton bejelentette, hogy Lengyelország körülbelül 2,5 milliárd dollárt ruház be a biztonsági intézkedések megerősítésére és az elrettentés növelésére az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal közös határán. Ebben a keretben elindult a Keleti Pajzs projekt, amely új katonai erődítmények építését is tartalmazza.
NB1: Eredmények és tabella
A labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának szombati játéknapján eldőlt, hogy a Paks - története legjobb eredményét beállítva - a második, a Puskás Akadémia pedig a harmadik helyen végez.
Voks 24 - Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak
Minden magyar állampolgár, aki egy másik Európai Unió tagállamában él, élvezheti azt a jogot, hogy az ottani európai parlamenti (EP-) választásokon szavazhasson a lakóhelye szerinti listákra.
Donald Trump továbbra is minden erejével támogatja a fegyverviseléshez való jogot
Donald Trump szombaton Dallasban, a Nemzeti Lőfegyver Szövetség éves gyűlésén tett ígéretet a fegyverbirtoklás jogának megőrzésére.
Heti makronaptár - Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a jövő héten
Jövő héten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról szóló adatok közzététele követ.
The Conversation: a szervátültetett személyek részben más emberek lesznek
A Lancaster Egyetem brit tudósai tudományos magyarázatot adtak a donorszervet kapott személy személyiségében bekövetkező változások jelenségére.
Telegraph: az Egyesült Államok mérnöki lemaradást mutatott a NATO lengyelországi gyakorlatain
Újságírók hangsúlyozták, hogy az amerikai hadseregnek egy órába telt összeszerelni egy egyszerű vietnami háborús kompot.
Elon Musk még egy önkéntest akar chippelni
"A Neuralink keresi a program második résztvevőjének jelentkezését" - mondta Musk. Elmondása szerint a második chipezett önkéntes „telepátia” kibernetikus agyimplantátumot kap, amellyel gondolati síkon irányítani tudja majd az okostelefont és a számítógépet.
Ukrajnában életbe lépett a mozgósítási törvény
Zelenszkij jóváhagyta az idézések éjjel-nappal történő kiosztását Ukrajna állampolgárai számára. Éjfélkor is rátörhetik az ajtót az emberre és elhurcolhatják a családjától.