A NATO DIANA védelmi innovációs szervezetének technológiai szövetsége bejelentette, hogy jelentősen növeli jelenlétét Magyarországon: gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába - áll a közleményben.
A NATO DIANA célja, hogy a honvédelmi alapú innováció a legmodernebb technológiák fejlesztésén és átvételén, valamint a védelmi felszerelések gyártása mellett olyan értékeket is megteremtsen, amelyek hasznosak széles körben a társadalomban - tették hozzá.
A katonai szövetség dinamikusan bővülő védelmi ipari innovációs hálózatához Magyarország egy akcelerátorral, vagyis egy gyorsítóközponttal és tesztközpontokkal csatlakozik, hogy erősítse a hazai és a NATO-n belüli nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködést, valamint a legújabb technológiák alkalmazását. A kettős, honvédelmi és civil célokra is alkalmas újítások a magyar ipar fejlődését is elősegítik - közölték.
Az akcelerációs folyamat segíti, hogy a magyar vállalatok a NATO szintjén is bemutathassák és értékesíthessék termékeiket, ezáltal új munkahelyek teremtése és gazdaságélénkítő hatás is kifejtődik - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint az első magyarországi DIANA gyorsítóközpont a VIKI-Nokia nevet viseli, amely a Védelmi Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) és a Nokia Solutions and Networks Kft. együttműködéséből született.
Emellett tovább erősíti Magyarország szerepvállalását a NATO-n belül hat magyar DIANA tesztközpont akkreditációja. Ezeket a központokat a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a BHE Bonn Hungary Electronics Kft., az Alverad Technology Focus Kft., az ITSec Area Kft. és a Nokia Bell Labs hozta létre.
Felidézték, hogy a NATO innovációs hálózatának térképén már két magyar tesztközpont is szerepel 2023-ra: a ZalaZONE Gépjármű Próbapálya és a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ szintén akkreditált DIANA tesztközpontként.
Porkoláb Imre dandártábornokot, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztost is nyilatkozott, aki kiemelte:
"mindennek eredményeképpen immár kilenc magyar intézmény van jelen a DIANA ökoszisztémájában, ami kiváló hazai tudásbázist, szakértői közösséget és a legmodernebb infrastruktúrát bizonyítja az AI, az automatizáció és az 5G területén. A magyar jelenlét ezen erősödése a DIANA-ban elősegíti a tudásátadást és javítja a hazai innovátorok pályázati sikerességét"
A dandártábornok felidézte, hogy idén nemcsak a NATO 75 éves megalakulását ünnepeljük, hanem Magyarország 25 éves csatlakozását is. Úgy fogalmazott, hogy a magyar hozzájárulás a DIANA hálózatához "a szövetségre való elkötelezettségünket is nyomatékosítja".
MTI
Fotó: Magyar Honvédség
Kínában a nyugati uralkodó világrend ázsiai összeomlásáról beszéltek
Ázsiában a Nyugat domináns világrendje kezdett összeomlani – mondja Cui Heng, a Kelet-Kínai Normál Egyetem Oroszországi Kutatóközpontjának kutatója.
Összekeverték Észak és Dél-Koreát az olimpiai játékok megnyitóján
A dél-koreai csapatot a 2024-es párizsi játékok nyitóünnepségén KNDK-nak, vagyis Észak-Koreának nyilvánították.
Párizs 2024 - A Szajnán rendezett hajós felvonulással megkezdődött az olimpia
Pénteken, egy közel négyórás, egyedülálló és formabontó megnyitóval vette kezdetét a XXXIII. nyári olimpia Párizsban, amely számos franciás megoldást is tartalmazott.
Ideje volt: kábítószer-terjesztőket és -fogyasztókat fogtak el Kerepesen a rendőrök
Hivatalos oldalán közölte a rendőrség, hogy szerdán Kerepesen elfogtak hat kábítószer-fogyasztót és két dílert.
Tusványos - Semjén Zsolt: soha nem kértünk olyat az utódállamoktól, amit ne biztosítanánk a magyarországi kisebbségek számára
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sohasem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára.
Észak-koreai szemétlégballonok zavarják a repülést Szöulban
Észak-koreai szemétlégballonok megzavarták a repüléseket Szöulban, és tüzet okoztak a háztetőkön.
Kína a hazugság birodalmának nevezte az Egyesült Államokat
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mivel a dezinformációt saját önző érdekeihez használja fel. Ezt Csang Hsziaogang, a kínai védelmi minisztérium hivatalos képviselője nyilatkozta a kínai védelmi minisztérium honlapján.
Oroszország válaszolt Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Az ukrán vezető bármikor képes hazudni, hogy a "békeképletét" próbálja népszerűsíteni - mondta Maria Zakharova, a külügyminisztérium szóvivője.
A döntésem a demokrácia megmentéséről szólt – Biden
Az amerikai elnök kijelentette, hogy azért fejezte be újraválasztási kampányát, mert az ország jövője forog kockán.
2009 óta csaknem felére csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban
Tatyana Golikova szerint a dohányosok száma is csökkent a lakosság körében, 40%-ról 19%-ra.
A woke vírus megölte a fiamat – Musk
A milliárdos azt állítja: becsapták, ezért beleegyezését adta gyermekének pubertásgátló szerek használatába, amelyek valójában „sterilizáló gyógyszerek” voltak.
Jelentős gyengülés az ázsiai tőzsdéken, a tajvani börze ki sem nyitott
A tokiói börze Nikkei225 indexe, a térség irányadó tőzsdéje, 3,14 százalékos eséssel, 37 898 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index szintén jelentős, 2,92 százalékos csökkenést mutatott.
Kisebb tűz volt csütörtök reggel a budapesti Campona bevásárlóközpontban, az épületet egy időre kiürítették.
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy egy ipari olajmelegítő okozott gondot a XI. kerületi, Nagytétényi úti bevásárlóközpont egyik éttermében
A Tesla jövőre humanoid robotokat fog gyártani – Musk
A vezérigazgató szerint az elektromos járműgyártó először saját gyáraiban fogja használni a gépeket, mielőtt más cégek számára gyártaná azokat.
Harris 3 év alatt elvesztette alkalmazottainak 92%-át
Az OpenTheBooks nem kormányzati szervezet szerint az amerikai alelnök 47 eredeti alkalmazottja közül csak négy nem hagyta el csapatát. Egy élmény lehet vele együtt dolgozni.