Orbán: Magyarország kimarad a NATO ukrajnai szerepvállalásából

Ma délelőtt a karmelita kolostorban találkozott egymással Jens Stoltenberg és Orbán Viktor. Magyarország nyilvános garanciát kapott arra, hogy a katonáit nem kell bevetnie, pénzügyi kereteit nem kell megterhelnie, s az ország területét sem kell átengednie akkor, ha az ukrán konfliktus elfajul.

Hazánk elérte a céljait – húzta alá Orbán Viktor. Hozzátette, nincs ereje megakadályozni azt, ha NATO a határain túl akar műveleteket kezdeni.

Magyarország lojális és elkötelezett partnere a NATO-nak – hangoztatta Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. Mint kifejtette, jelenleg ezerháromszáz katona vesz részt a szövetség műveleteiben, s azon kevés államok közé tartozunk, akik teljesítik a két százalékos feladatot – hangoztatta. Utalt a légtérellenőrző missziókra, amelyek Szlovákia és Szlovénia, illetve igény szerint a Baltikum egét oltalmazzák.

Nem kívánunk blokkolni olyan döntéseket, amelyeket a többiek osztanak. Minden NATO-területen kívüli katonai akció a NATO szabályai alapján csak önkéntes lehet. Ezt megerősítette a főtitkár – húzta alá Orbán Viktor.

Nagyon jó ismételten itt lenni Budapesten – kezdte mondandóját Jens Stoltenberg. Mint kifejtette, a találkozóra több nagyon fontos NATO tárgyalás előtt került sor, s Magyarország mindig is kiemelt partnere volt a szövetségnek, elegendő csak a balkáni missziót vagy az itt lévő parancsnokságok munkáját említeni. A főtitkár arról is beszélt, hogy a NATO 2014 óta talán a legjelentősebb átalakulásán ment keresztül. Az oroszok brutális támadása óta Budapest folyamatosan menedéket adott a menekülteknek, s ezt mindenképpen meg kell köszönni – mondta.

Elfogadom Orbán Viktor álláspontját, s leszögeztük, hogy magyar katonák és pénzügyi eszközök nem vesznek részt a konfliktusban – húzta alá Jens Stoltenberg.

Nem vagyunk gyermekek, Oroszország inváziója nagyon nehéz politikai kérdés, s nem könnyű megtalálni a helyes válaszokat – hangoztatta az M1 kérdésére Orbán Viktor. Mindig lesznek nehéz pillanatok, amelyek a háborúba való bevonódást szorgalmazzák, ám ezekkel majd akkor kell foglalkozni, amikor e kérdések felvetődnek – mondta.

A NATO alapelve, hogy a határon túli műveletekbe való bekapcsolódás mindig önkéntes -–így ha mi az ukrán műveletekben nem akarunk részt venni, akkor ezért nem is tehet nekünk szemrehányást senki. Garanciát kaptunk arra, hogy Magyarországnak sem embert, sem pénzt nem kell adnia, továbbá a területünkön sem kell senkit átengedni – ismételte meg nyomatékkal Orbán Viktor az M1 kérdésére.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Fotó: MTI


Hollandia: zsákszámra hordják haza a vendégmunkások a pénzt

Az idei második negyedévben a Hollandiában dolgozó vendégmunkások által megkeresett bérek összességében 3,3 milliárd eurót tettek ki, ami 73 százalékkal haladja meg a 2014-es év azonos időszakának adatát - derült ki a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) által közzétett, az NlTimes hírportálon ismertetett adatokból.

Örményország és Azerbajdzsán vezetői a békemegállapodásról tárgyalnak Oroszországban

2024. október 24-én Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök és Ilham Aliyev Azerbajdzsán Köztársaság elnöke találkozott Kazanyban (Orosz Föderáció) a 16. BRICS-csúcs keretén belül, ahol előzetes megállapodást kötöttek – olvasható az örmény miniszterelnöki hivatal közleményében.

BKK: kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása

A Budapesti Közlekedési Központ csütörtöki bejelentése szerint várhatóan a jövő év első negyedévében veszi kezdetét a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 2026 első negyedévéig tart majd.

Orbán Viktor: nemcsak a magyarok látják az európai gazdaság nehézségeit

A miniszterelnök pénteki Kossuth rádió műsorában a magyar nézőpontnál sokkal szélesebb képet vázolt fel az európai gazdaság nehézségeiről.

Hatalmas fordulat: a BRICS-országok közös álláspontra jutottak Ukrajnával kapcsolatban

A kazanyi BRICS-csúcson a résztvevő országok megállapodtak az Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásban, amely a zárónyilatkozatba is bekerül. Ezt Jurij Ushakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős asszisztense mondta a Channel One adásában.

Jövőre elindulhat valami az ingatlanpiacon, de túl sok a ha

A kormányhatározat keretében létrejövő, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv várhatóan kedvező helyzetbe hozhatja a fiatalokat, hiszen támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené a lakáspiac forgalmát a következő évben - közölte az ingatlan.com.

1956 legnagyobb tanulsága, hogy a szabadságért érdemes küzdeni

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen hangsúlyozta, hogy 1956 tanulsága nem más, mint a szabadságért való küzdelem értékének felismerése.

A Huawei betámadta az Androidot: itt a HarmonyOS NEXT rendszer

Az okostelefonok és más márkás kütyük operációs rendszerének neve HarmonyOS NEXT. A cég megjegyezte, hogy az új operációs rendszer a HarmonyOS-re épül, de teljesen független az Androidtól. Így saját verziókat kapott az operációs rendszer népszerű alkalmazásai helyett.

Elkezdődött a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdi munkáját a ma Kazanyban kezdődő BRICS-csúcstalálkozón. Idén Moszkva elnököl a szövetségben, így az orosz vezető házigazdaként vesz részt az eseményen.

Új világrend alakulóban: ezért lesz különleges ez a BRICS-csúcs

Az oroszországi Kazanyban sorra kerülő BRICS-csúcs fordulópontot jelenthet a globális geopolitika történetében. Szembesülve a nyugati világrend lassú eróziójával, új egyensúly van kialakulóban, amelyet egy olyan koalíció hajt, amely egyre elszántabbnak tűnik a saját irányvonalának feltérképezésére.

Emberkereskedelem és prostitúció: kattant a bilincs Szabolcsban

Három embert őrizetbe vettek a rendőrök, mert megalapozott gyanú merült fel ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetésével kapcsolatosan.

BKK: változik az M2-es metró közlekedése csütörtöktől

Karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

USA: Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt

Donald Trump republikánus elnökjelölt vasárnap Pennsylvania államban, a választási kampánya részeként, beállt dolgozni egy gyorsétterem pultja mögé. Ezzel szemben Kamala Harris, a demokraták jelöltje, egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén bíztatta a híveket a szavazásra.

AFD: a hosszú, véres ukrajnai háború ellentétes Németország érdekeivel

A Németországi Szövetségi Köztársaság nem áll háborúban Oroszországgal, ahogy egyes miniszterek úgy vélik, és mindent meg kell tenni az ilyen fejlemény elkerülése érdekében.

A BRICS és India: hatalmas lehetőség kapujában a világ legnépesebb állama

Az indiai üzleti közösség üdvözli a BRICS terjeszkedését, mivel ez nagyobb hozzáférést biztosít az afrikai és a közel-keleti piacokhoz – mondták üzleti vezetők nemzetközi sajtótájékoztatójukon a moszkvai BRICS Business Forum rendezvényén.

Budapest Online Facebook Oldal