A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője részben a nemzetközi hangulattal magyarázta a hétfői emelkedést, ugyanis a nyugati tőzsdék is hasonlóképp zártak. A BÉT-en kissé árnyaltabb a helyzet, ugyanis a forgalom alacsony maradt, a BUX rekordja az OTP erősödésének köszönhető. A bank részvényeinek forgalmát egy újabb céláremelés lendítette föl a hét első kereskedési napján, a többi nagy kibocsátó árfolyama ugyanakkor nem nagyon mozdult el a nyitáshoz képest - tette hozzá Czibere Ákos.
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3020 forintra csökkent, 713,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,99 százalékkal 18 445 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,22 százalékkal 927 forintra nőtt, forgalma 50,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9345 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6000,86 ponton zárt hétfőn, ez 6,23 pontos, 0,1 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Fotó: Freepik
Kína kémkedési eseteket tárt fel az űrszektorban
A Kínai Általános Hírszerző Ügynökség az elmúlt években azonosított kémkedési esetekről számolt be az űrszektorban.
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját
Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik - írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A lengyelek közel 1000 milliárd forintot költenek a határvédelmükre
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szombaton bejelentette, hogy Lengyelország körülbelül 2,5 milliárd dollárt ruház be a biztonsági intézkedések megerősítésére és az elrettentés növelésére az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal közös határán. Ebben a keretben elindult a Keleti Pajzs projekt, amely új katonai erődítmények építését is tartalmazza.
NB1: Eredmények és tabella
A labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának szombati játéknapján eldőlt, hogy a Paks - története legjobb eredményét beállítva - a második, a Puskás Akadémia pedig a harmadik helyen végez.
Voks 24 - Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak
Minden magyar állampolgár, aki egy másik Európai Unió tagállamában él, élvezheti azt a jogot, hogy az ottani európai parlamenti (EP-) választásokon szavazhasson a lakóhelye szerinti listákra.
Donald Trump továbbra is minden erejével támogatja a fegyverviseléshez való jogot
Donald Trump szombaton Dallasban, a Nemzeti Lőfegyver Szövetség éves gyűlésén tett ígéretet a fegyverbirtoklás jogának megőrzésére.
Heti makronaptár - Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a jövő héten
Jövő héten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról szóló adatok közzététele követ.
The Conversation: a szervátültetett személyek részben más emberek lesznek
A Lancaster Egyetem brit tudósai tudományos magyarázatot adtak a donorszervet kapott személy személyiségében bekövetkező változások jelenségére.
Telegraph: az Egyesült Államok mérnöki lemaradást mutatott a NATO lengyelországi gyakorlatain
Újságírók hangsúlyozták, hogy az amerikai hadseregnek egy órába telt összeszerelni egy egyszerű vietnami háborús kompot.
Elon Musk még egy önkéntest akar chippelni
"A Neuralink keresi a program második résztvevőjének jelentkezését" - mondta Musk. Elmondása szerint a második chipezett önkéntes „telepátia” kibernetikus agyimplantátumot kap, amellyel gondolati síkon irányítani tudja majd az okostelefont és a számítógépet.
Ukrajnában életbe lépett a mozgósítási törvény
Zelenszkij jóváhagyta az idézések éjjel-nappal történő kiosztását Ukrajna állampolgárai számára. Éjfélkor is rátörhetik az ajtót az emberre és elhurcolhatják a családjától.
Növekedett az adó 1+1 felajánlások száma
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tállai András szombaton közölte, hogy az adózók idén jelentősen, mintegy hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából, mint az előző évben. Az adóbevallásokat az eSZJA portálon keresztül tették meg, ahol az idén már több mint 4 millióan jelentkeztek be.
Ukrán területi toborzási központ - emberrablások Kárpátalján
Nem múlik el olyan nap Ukrajnában, hogy az ukrán területi toborzási központ tagjai ne követnének el tömeges emberrablást kiképzetlen civilek ellen - olvasói levél.
Mit tegyünk a tavaszi depresszió ellen?
Mikor elérkezik a tavaszi időszak, sokan új energiával és lelkesedéssel töltik meg mindennapjaikat. Azonban, nem mindenki éli meg ugyanezt a pozitív változást.
Újra megműtötték Ficót
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken újabb műtéten esett át, miután a hét közepén lőfegyveres támadásban súlyosan megsebesült. Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a Besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a miniszterelnök állapota stabil, de továbbra is komoly.