Éghajlatváltozás és a Nyugat árnyéka - Afrika napjainkban

Az éghajlatváltozás egzisztenciális fenyegetést jelent Afrikára nézve, és Afrika viseli a terhet annak ellenére, hogy elhanyagolható mértékben járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Afrika gyenge államait gyakran rosszul kormányozzák, így az éghajlatváltozás minden bizonnyal felgyorsítja Afrika kormányzási kihívásait és a politikai instabilitást. A kiszámíthatatlan időjárási minták miatt az éghajlatváltozás hozzájárult az erőforrások szűkösségéhez, az élelmiszer-ellátás bizonytalanságához (az alacsony hozamok vagy a sikertelen betakarítás miatt), az elhúzódó aszályokhoz, a rendszeres áradásokhoz, az erdőtüzekhez, a sáskák inváziójához és a betegségteher növekedéséhez.

Afrikában valószínűleg fokozódni fognak a szűkös erőforrások miatti konfliktusok és a kudarcos gazdaságok miatti tömeges zavargások a városi területeken. 

A szegénység és az egyenlőtlenség már most is elterjedt az adósságteher, a kedvezőtlen kereskedelmi feltételek, az endemikus korrupció, valamint az afrikai erőforrások külső szereplők általi kiaknázása miatt, a ragadozó helyi politikai elitekkel együttműködve. Ez egy poroshordó.

Afrika sebezhetősége gyenge intézményeiből és az ügyeibe való külső beavatkozásból fakad, ami a vadkapitalista erők kihasználnak. Az ördögi gyarmati örökség, amelyet a környezet leromlása, a szegénység, az egyenlőtlenségek és az elhúzódó erőszak jellemez, aláássa az afrikai államokat. A fennálló globális rendben a Nyugat túlméretezett hatalmat gyakorol, ami szegénységet és káoszt eredményez a távoli régiókban – a világrendszer-elmélet szerint a periférián. Így a klímaváltozás problémája a centrum-periféria problémába tartozik. 

Az éghajlatváltozás tehát többről szól, mint pusztán ökológiáról. Afrika politikai elitje sem ártatlan szemlélő. A hatalmat és az ezzel járó gazdasági előnyöket a tömegek rovására halmozzák fel, és megkönnyítik a birodalmi kizsákmányolásokat. Az egyenlőtlenség, a társadalmi igazságtalanság, a kizsákmányolás és az erőszak széles körben elterjedt ökoszisztémája a probléma lényege.

Az alkalmazkodási erőfeszítések, hacsak nem érzékenyek az egyenlőtlenségre és a nemzetközi kapcsolatokat meghatározó hatalmi egyensúlytalanságra, nem fenntarthatóak. 

Az éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalások a ragadozás, a gyarmatosítás és az imperializmus történelmi ökológiájába süllyednek, amely Afrikát évezredek óta fojtogató fogásban tartja. Így az igazságtalan globális hatalmi megosztottság alattomosan végighúzza az éghajlatváltozással kapcsolatos diskurzust. A legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóknak, a nyugati országoknak erkölcsi felelősségük van az éghajlatváltozás hatásainak visszafordításáért, de hajlamosak ragaszkodni a teher megosztásához. A gyors gazdasági fejlődés miatt szintén szén-dioxid-kibocsátó Kína és India is felelősséget visel.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási intézkedések fenntarthatósága érdekében kellő figyelmet kell fordítani az afrikai őslakos tudásrendszerekre. A zöld energiára való átállási kezdeményezések közepette Afrikának érvényesülnie kell a bennszülött magvak és a jól bevált hagyományos tudásformák tekintetében, hogy biztosítsa a méltányosságot, az igazságosságot és a szuverenitást.

A jól átgondolt cselekvési tervek Afrika-szerte megvalósítása, a politikai akarat, a Nyugat pénzügyi és technikai támogatása, valamint a gyorsan fejlődő Kínával és Indiával való együttműködés előfeltétele az éghajlatváltozás mérséklését célzó stratégiáknak. Afrikának azonban óvatosnak kell lennie, mert e támasz alatt könnyen maradék szabadságát is feladhatja. 

Kína energiaigénye ambiciózus fejlesztési programjának köszönhetően ma már a Nyugattal vetekszik. Ez Kínát nélkülözhetetlenné teszi az éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokon. Afrikának olyan stratégiákat kell kidolgoznia, amelyek nem replikálják a hagyományos nyugati fogyasztási modelleket. Továbbá az a felülről lefelé irányuló megközelítés, amely a nyugat-afrikai ingatag viszonyt alátámasztja, már nem tartható.

J.F.K.
Fotó

Hirdetés

Hirdetés