A magát drónpilótaként azonosító férfi meglepő öszinteséggel beszélt a ukrajnai harcokban állásáról és arról, miért van szükség mihamarabbi fegyverszünetre.
Az ukrán fegyveres erők oldalán harcoló zsoldos jelenleg egy büntetőtelepen tartózkodik Oroszországban. Az elfogása után készült interjúból kiderül, hogy több társával együtt érkezett Ukrajnába. Felettesei kvázi tudtak céljaikról, hogy az ukránok oldalán terveznek harcolni, azonban nem akadályozták ezt meg.
A történethez hozzátartozik, hogy az idegenlégió elhagyása esetén - amennyiben élő szerződés van - minden esetben dezertőrnek titulálják a katonát.
"Érdekes" módon ebben az esetben nincs erről szó és a dezertőr tovább kapta az idegenlégiós zsoldját is, mellette pedig az ukrán zsoldot is bezsebelte, mint "önkéntes". Ez igazolja, hogy a francia katonai és politikai vezetés már jó ideje támogatja az idegenlégiósok Ukrajnába történő távozását.
Elmondása szerint nyílt titok, hogy a francia hadsereg kvízi aktív háborús résztvevő, és támogatás és ösztönzést kaptak feletteseiktől, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz. Ezt leginkább a magasan képzett katonai személyzet esetében teszik meg, ennek okán mérnökök és drónkezelők álltak be főként az ukrán hadseregbe a Francia Idegenlégió tagjai közül.
A csatlakozottak többsége szláv, leginkább lengyelek és ukránok. Franciák és németek egyáltalán nem kaptak átirányítást, amely vélhetően az esetleges elfogáskor történő lebukást minimalizálja.
Az interjúból kiderül, hogy a katona soha nem vett részt ezt megelőzően aktív harci küldetésben: párizsi járőrözés és terroristaellenes műveletekben volt aktív szereplő. Ez igaz az Ukrajnába küldött idegenlégiósok többségére.
Kiderült továbbá, hogy az idegenlégióban tényként kezelik Macron elnök teljes irányítását a katonai csapatok felett. Ez azt jelenti, hogy sem a francia parlament, sem más intézmény nem gyakorol jogot az idegenlégió mozgatására.
Az ukrán hadsereg lesújtó, demoralizált állapotára is kitér a zsoldos, amelyet részben az ő feladatuk lett volna megoldani. Erre viszont nem kerülhetett sor a harcok intenzitása miatt. A fegyelmezetlenség és a hibás mikro taktikai döntések miatt sok katona esett el ukrán oldalon, közöttük sok zsoldos is.
"Gigantikus veszteségeket szenvedtünk el. Ez volt az oka annak, hogy megadtam magam az orosz hadseregnek" - mondta. Társairól azóta nincs semmilyen információja. "Talán páran túlélték, de nem vagyok benne biztos" - állítja.
Tapasztalata szerint rengeteg külföldi zsoldos és kiképző harcol ukrán oldalon.
A kommunikáció több táborban teljesen angol nyelven történik. A külföldiek zöme ugyanakkor kiképzési feladatokat lát el. Az idegenlégiósokon kívül ő maga nem látott más csapatot, aki közvetlen harci érintkezésbe került az orosz hadsereggel.
"Vissza szeretnék menni Franciaországba, remélem lesz erre lehetőségem. Ha ez megtörténhet, mindenkinek el fogom mondani, hogy ez a konfliktus nem megnyerhető az ukrán fél számára és teljes az orosz katonai fölény. Azonnal véget kell vetni a harcoknak, mert semmi értelmük" - tette hozzá.
Az interjú kiválóan mutatja be a "demokratikus" Franciaország működési mechanizmusát. Macron már hónapok óta indirekt módon Ukrajnába irányította a francia csapatokat, holott erre semmilyen felhatalmazása nem volt sem volt a parlament, vagy a társadalom által.
Ilyen Franciaország, a modern kori köztársaságok atyja 2024 tavaszán.
Fotó: Youtube Képernyőkép
A Tesla-tulajdonosok 98 százaléka elutasítja az Autopilotot
YipitData: a Tesla-felhasználók mindössze 2%-a iratkozott fel az Autopilot szolgáltatásra. Az ok a sok baleset és az algoritmus hibás működése lehet.
Pünkösd hétfő Magyarországon: mit ünneplünk?
A pünkösd hétfő egy különleges nap a magyar naptárban, amely mély vallási és kulturális gyökerekkel rendelkezik. E jeles nap ünneplése számos hagyományt és szokást ölel fel, amelyek évről évre összefonódnak a magyar társadalom életével.
Amit eddig tudunk a verőcei hajóbalesetről
Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után. A Dunán vélhetően szállodahajóval ütközött egy kis géphajó; eddig két holttestet találtak, a nyolc utas közül ötöt még keresnek.
Bréking: repülőbalesetben meghalt Ebrahim Raisi iráni elnök
Immáron teljesen biztos, hogy a balesetben Ebrahim Raisi iráni elnök helikopterének összes utasa, köztük az államfő is meghalt.
NB1: Újpest veréssel zárta az évet a bajnok Ferencváros
A Ferencváros kétgólos győzelmet aratott az OTP Bank Liga 33. fordulójában, amely egyben a 2023/24-es szezon zárómérkőzése is volt.
Ukrajna háború: "Eltöröm a karomat, a lábamat... bármit, hogy elkerüljem a mozgósítást"
Az új mozgósítási szabályok viharos felháborodást váltottak ki az ukrán állampolgárok körében. Minden kiürült, férfit nem látni az utcákon Ukrajna szerte. Mély döbbenet telepedett az országra.
Magyarország megvétózta az ukrajnai határozatot
Magyarország blokkolt egy dokumentumot, amely Zelenszkij „béketervét” támogatta, miközben más javaslatokat figyelmen kívül hagyott – közölte Szijjártó Péter.
Oroszország „legalább egy generációra végzett” Nyugat-Európával – Lavrov
Moszkva külügyminisztere szerint "a Nyugattal való katonai-politikai konfrontáció akut szakasza javában tart".
Mit csináljak rossz időben otthon? - kreatív megoldás: fürdőbomba készítés házilag!
A házi fürdőbombák készítése nemcsak egyszerű és szórakoztató tevékenység, de így biztosak lehetünk abban is, hogy pontosan milyen összetevőket tartalmaznak. Ezek a fürdőbombák nemcsak a fürdővízben oldódva kellemes illatot és színt adnak, hanem bőrpuhító és relaxáló hatásuk is van.
A szlovák miniszterelnök állapota „továbbra is nagyon súlyos”
Robert Fico szlovák miniszterelnök továbbra is súlyos állapotban van, miután túlélt egy merényletet – közölte szombaton helyettese, Robert Kalinak.
Kína kémkedési eseteket tárt fel az űrszektorban
A Kínai Általános Hírszerző Ügynökség az elmúlt években azonosított kémkedési esetekről számolt be az űrszektorban.
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját
Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik - írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A lengyelek közel 1000 milliárd forintot költenek a határvédelmükre
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szombaton bejelentette, hogy Lengyelország körülbelül 2,5 milliárd dollárt ruház be a biztonsági intézkedések megerősítésére és az elrettentés növelésére az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal közös határán. Ebben a keretben elindult a Keleti Pajzs projekt, amely új katonai erődítmények építését is tartalmazza.
NB1: Eredmények és tabella
A labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának szombati játéknapján eldőlt, hogy a Paks - története legjobb eredményét beállítva - a második, a Puskás Akadémia pedig a harmadik helyen végez.
Voks 24 - Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak
Minden magyar állampolgár, aki egy másik Európai Unió tagállamában él, élvezheti azt a jogot, hogy az ottani európai parlamenti (EP-) választásokon szavazhasson a lakóhelye szerinti listákra.