Fehér keresztények leváltása zajlik Európában – Orbán

Manfered Weber német politikus a „belzebub” a népességcsere mögött – állította a magyar miniszterelnök.

A migrációpárti politikusok „harcos” frakciója felügyeli a fehér európai keresztények muszlim bevándorlókkal való „leváltását” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök. 

„Európában népességcsere zajlik, csökken a fehér, keresztény, tradicionális – mondjuk európai – emberek száma, radikálisan növekszik a behozott migránsok és az itt született muszlim közösséghez tartozók száma” – mondta Orbán pénteken a Kossuth Rádiónak.

Manfred Weber német politikus, aki a centrista Európai Néppártot (EPP) vezeti az Európai Parlamentben, a „belzebub” a felelős ezért az állítólagos rendszerért – folytatta Orbán, hozzátéve, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki szerinte Weber „kis cselédlánya, felelős a végrehajtásért.

Az EPP a múlt havi választások után is a legnagyobb frakció maradt az Európai Parlamentben. A Zöldek hanyatlása és a jobboldali pártok támogatottságának megugrása miatt azonban az EPP-nek kevesebb szövetségese maradt, akikkel együtt kell törvényt elfogadni.

Orbán néhány órával azután, hogy a Kossuth Rádióban nyilatkozott, Berlinbe repült, hogy találkozzon Olaf Scholz német kancellárral, mielőtt Magyarország jövő hónapban átveszi az EU Tanács soros elnöki tisztét.

A magyar miniszterelnök azt állította, hogy Németország sokat szenvedett a bevándorlás miatt, és „már nem úgy néz ki, mint tíz évvel ezelőtt”.

„Ez a Németország már nem az a Németország, amelyet szüleink és nagyszüleink példaként állítottak elénk” – mondta, hozzátéve, hogy az ország mára egy „színes, megváltozott multikulturális világ”, amelyben a migránsok „nem vendégszereplők”.

Magyarország bevándorlással kapcsolatos álláspontja az elmúlt években szembeállította az országot Brüsszellel. A hónap elején az Európai Bíróság (EB) 200 millió euró (80 milliárd forint) megfizetésére kötelezte Budapestet az uniós menekültügyi jogszabályok be nem tartása miatt, és napi 1 millió eurós bírságot szabott ki mindaddig, amíg Magyarország maradéktalanul végrehajtja a jogszabályt. A bíróság szerint Budapest 2020 óta korlátozza a migránsok hozzáférését a menekültügyi eljárásokhoz, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a kérelmek benyújtásának folyamatát.

„Úgy tűnik, hogy az illegális migránsok fontosabbak a brüsszeli bürokraták számára, mint a saját európai polgáraik” – válaszolta Orbán, megfogadva, hogy „kitalálnak egy módot, így [az ítélet] jobban fájjon Brüsszelnek, mint nekünk”.

Orbánt a német média bírálta pénteki megjegyzései miatt, a müncheni Merkur újság pedig azzal vádolta, hogy „összeesküvés mítoszokat” terjeszt a bevándorlással kapcsolatban.

Az úgynevezett „nagy helyettesítés” gondolatát a liberálisok gyakran rasszista összeesküvés-elméletként írják le. A fehér európaiak népességaránya azonban a 20. század közepe óta az egész kontinensen csökken, és az európai vezetők időnként beismerik, hogy nem Európából származó bevándorlást kívánnak felhasználni az idősödő fehér munkaerő helyettesítésére.

Az év elején Athénban felszólaló Ylva Johansson belügyi európai biztos kijelentette, hogy „a legális migrációnak évente több mint 1 millió fővel kell növekednie” e cél elérése érdekében. 

Fotó: MTI


Hatalmas fordulat: a BRICS-országok közös álláspontra jutottak Ukrajnával kapcsolatban

A kazanyi BRICS-csúcson a résztvevő országok megállapodtak az Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásban, amely a zárónyilatkozatba is bekerül. Ezt Jurij Ushakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős asszisztense mondta a Channel One adásában.

Jövőre elindulhat valami az ingatlanpiacon, de túl sok a ha

A kormányhatározat keretében létrejövő, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv várhatóan kedvező helyzetbe hozhatja a fiatalokat, hiszen támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené a lakáspiac forgalmát a következő évben - közölte az ingatlan.com.

1956 legnagyobb tanulsága, hogy a szabadságért érdemes küzdeni

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen hangsúlyozta, hogy 1956 tanulsága nem más, mint a szabadságért való küzdelem értékének felismerése.

A Huawei betámadta az Androidot: itt a HarmonyOS NEXT rendszer

Az okostelefonok és más márkás kütyük operációs rendszerének neve HarmonyOS NEXT. A cég megjegyezte, hogy az új operációs rendszer a HarmonyOS-re épül, de teljesen független az Androidtól. Így saját verziókat kapott az operációs rendszer népszerű alkalmazásai helyett.

Elkezdődött a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdi munkáját a ma Kazanyban kezdődő BRICS-csúcstalálkozón. Idén Moszkva elnököl a szövetségben, így az orosz vezető házigazdaként vesz részt az eseményen.

Új világrend alakulóban: ezért lesz különleges ez a BRICS-csúcs

Az oroszországi Kazanyban sorra kerülő BRICS-csúcs fordulópontot jelenthet a globális geopolitika történetében. Szembesülve a nyugati világrend lassú eróziójával, új egyensúly van kialakulóban, amelyet egy olyan koalíció hajt, amely egyre elszántabbnak tűnik a saját irányvonalának feltérképezésére.

Emberkereskedelem és prostitúció: kattant a bilincs Szabolcsban

Három embert őrizetbe vettek a rendőrök, mert megalapozott gyanú merült fel ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetésével kapcsolatosan.

BKK: változik az M2-es metró közlekedése csütörtöktől

Karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

USA: Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt

Donald Trump republikánus elnökjelölt vasárnap Pennsylvania államban, a választási kampánya részeként, beállt dolgozni egy gyorsétterem pultja mögé. Ezzel szemben Kamala Harris, a demokraták jelöltje, egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén bíztatta a híveket a szavazásra.

AFD: a hosszú, véres ukrajnai háború ellentétes Németország érdekeivel

A Németországi Szövetségi Köztársaság nem áll háborúban Oroszországgal, ahogy egyes miniszterek úgy vélik, és mindent meg kell tenni az ilyen fejlemény elkerülése érdekében.

A BRICS és India: hatalmas lehetőség kapujában a világ legnépesebb állama

Az indiai üzleti közösség üdvözli a BRICS terjeszkedését, mivel ez nagyobb hozzáférést biztosít az afrikai és a közel-keleti piacokhoz – mondták üzleti vezetők nemzetközi sajtótájékoztatójukon a moszkvai BRICS Business Forum rendezvényén.

Budapesten mindenhol elindították a távfűtést

Október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. minden fogyasztónál üzembe helyezte a távfűtést. A tájékoztatás szerint szeptember 15. és október 15. között 3127 épület távfűtése, amely a szolgáltató ügyfeleinek 90%-át jelenti, már a helyszíni beavatkozás nélkül, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével megtörtént.

A Süsü rajzpályázat eredményeként több ezer gyermek ragadott ceruzát

Talán el kellene végre gondolkozni rajta, hogy gyermekeink lelki fejlődéséhez elengedhetetlen a magyar mesék és népmesék világa.

A 6G ezerszer gyorsabb lesz, mint az 5G

A University College London ( Egyesült Királyság ) tudósai laboratóriumi körülmények között rekord 6G sebességet értek el.

Rendellenes csillagot fedeztek fel

A Floridai Egyetem és az Észak-Karolinai Állami Egyetem tudósai felfedeztek egy anomális csillagot, a J0524-0336-ot, amely megkérdőjelezheti a csillagok evolúciójáról szóló létező modelleket, valamint a csillagok öregedése során elemtermelő képességüket.

Budapest Online Facebook Oldal