Orbán Viktor Kínában folytatja nemzetközi tárgyalásait

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn látogatást tett Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott. A találkozón kihangsúlyozta, mennyire fontos a magyarok számára, hogy Kína a békét szorgalmazza a világban.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a magyarok immár két és fél éve egy háború árnyékában élnek, hiszen a magyar nép békeszerető.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország mindig a béke mellett áll, sohasem a háború mellett, és ezért törekszik békére, egyensúlyra és harmóniára. "Számunkra nagy jelentősége van annak, hogy Kína a békét hirdeti a világban" – jelentette ki. Hozzátette, hogy Magyarország külön is értékeli a kínai elnök békekezdeményezését a Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében.

Orbán Viktor felidézte, hogy Hszi Csin-ping két hónappal ezelőtt Magyarországra látogatott, és történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót.

Orbán Viktor hozzátette, hogy komoly megállapodásokat kötöttek, de ami ennél is fontosabb, több generációra megalapozták a két nép közötti barátságot. Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, mely bizonyította a magyaroknak Kína jóindulatát és tiszteletét Magyarország iránt. "Több generáció is profitálni fog a látogatásából és annak emlékéből, amit Budapesten tett" - mondta Orbán Viktor.

Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatának szintjét. "Az elmúlt két hónapban folyamatosan dolgoztunk azon, hogy a kapcsolatainkat tartalommal töltsük meg" - tette hozzá, megköszönve a delegációik által elért előrehaladást az együttműködésben. Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amely "ebben a viharos világpolitikában" példaértékű az egész világ számára.

MTI


Újra előtérbe kerül a mellrák elleni küzdelem

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) együttműködve különböző szervezetekkel, fokozott figyelmet fordít a szűrések fontosságára.

Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt

Szombaton le lesz zárva Budapest IX. kerületének egy része a második világháborús bomba hatástalanítása miatt. A korlátozások a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is érintik.

A tévékbe építet be mesterséges intelligenciát a Samsung

A dél-koreai Samsung bejelentette a beépített mesterséges intelligenciával (AI) rendelkező televíziók megjelenését.

Európa-liga - A Tottenham győzött a Groupama Arénában

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

Ebből még öngól is lehet: büntetővámot kaptak a kínában gyártott elektromos autók

Pénteken az Európai Bizottság bejelentette, hogy az EU tagállamainak többsége megszavazta a Kínából származó elektromos autókra kivetendő végleges kiegyenlítő vámok bevezetését.

Fővárosi Közgyűlés - A képviselők eskütételével megalakult az új testület

A Fővárosi Közgyűlés új összetétele Karácsony Gergely főpolgármesterből és a fővárosi listáról mandátumot szerzett 32 képviselőből áll. Az eskütételek során először a főpolgármester tett esküt, majd őt követték a képviselők. Beszédében Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy Budapesten nem politikai oldalak küzdenek a hatalomért, hanem a budapestiek érdekei állnak a középpontban.

Izrael tovább nyomul előre Libanonban

Az izraeli hadsereg szerdai bejelentése szerint nyolc izraeli katona vesztette életét Libanonban az Irán által támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban. A hadsereg közlése szerint a huszonkét éves Éjtan Jichák Oszter kommandós százados halálát már szerdán kora délután megerősítették.

Tegnap az ukrán erők ötször próbálták meg áttörni az orosz határt a Kurszk régióban

Az elmúlt 24 órában az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) ötször próbálták meg áttörni az államhatárt a Kurszk régióban található Novi Put falu irányába. Erről az orosz védelmi minisztérium szóvivői számotak be.

Az orosz bíróság befagyasztja a JP Morgan vagyonát

A moszkvai tartományi választottbíróság szerdán elrendelte a két amerikai nagy bank, a JP Morgan Chase és a The Bank of New York Mellon pénzeszközeinek befagyasztását. Az intézkedés a hírek szerint az intézmények és leányvállalataik közel 1 milliárd dollárt érint az országban.

Pénteken kezdődik a Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Pénteken kezdődik az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban.

Új termonukleáris berendezést fejlesztettek ki

A Princeton Plasma Physics Laboratory (PPPL) és a spanyol Sevillai Egyetem kutatói bejelentették egy új fúziós eszköz kifejlesztését, amely a SMall Aspect Ratio Tokamak (SMART) néven ismert. 

Durva esőzés jön, nem lesz benne köszönet

A HungaroMet figyelmeztetett, hogy szerdán jelentős, több mint 30 milliméter csapadék várható Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyékben egyetlen nap alatt. Ennek következtében a három vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Emberölés kísérlet Nemesnádudvaron

Szúrt sérülésekkel kórházba szállítottak egy nőt Nemesnádudvarról, akit a rendőrség szerdán reggel egy leégett családi ház udvarán talált. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak.

Gulácsi cserben hagyja a magyar válogatottat?

Jelenleg csak klubcsapatára szeretne fókuszálni Gulácsi Péter, az RB Leipzig 58-szoros magyar labdarúgó-válogatott kapusa, aki maga kérte Marco Rossi szövetségi kapitánytól, hogy tekintsen el játékától az idei további találkozókon.

Rendkívüli ülést tart az ENSZ BT az Izrael elleni iráni rakétatámadás nyomán

Szerdán rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az Izrael területére mért átfogó iráni rakétatámadás miatt.

Budapest Online Facebook Oldal