Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható hétfőn Magyarország több régiójában - közölte a HungaroMet.
Tájékoztatásuk szerint Nyugat-, Közép- és Dél-Dunántúl, a főváros és térsége, továbbá Dél- és Észak-Alföld, valamint Észak-Magyarország területeinek jelentős részén az UV-index meghaladja majd a 7-es, helyenként megközelíti, vagy eléri a 8-as értéket.
A szakemberek azt tanácsolják: mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen, illetve ha lehetséges, 11 és 15 óra között kerülje a napozást, viseljen vállat takaró pólót, szalmakalapot, és használjon fényvédő krémeket.
Normál bőrtípusnál ebben az időszakban már 15-20 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - figyelmeztetnek.
MTI
Fotó: Freepik
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló adatok és laboratóriumi vizsgálatok alapján nem ajánlja a Sajóból kifogott halak fogyasztását. Az ősz beköszöntével nemcsak a természet színei változnak meg, hanem a hőmérséklet is fokozatosan csökken, ami komoly hatással van egészségünkre. A mesterséges intelligencián (AI) alapuló nagy chatbotok nagyobb valószínűséggel követnek el hibákat összetett kérdések megválaszolása során. Az ukrán Instagram-blogger, Bumcsik Pasa felkerült a hírhedt, Kijev által támogatott Mirotvorets (vagyis az ukrán halállistára), miután lefilmezte magát, hogy az kényszermozgósítások miatt elmenekül az országból. A Galatasarayhoz igazolt Sallai Roland, a Freiburgtól távozó magyar válogatott támadó, azonban még nem léphet pályára első Európa-liga-meccsén. Az új klubja csak a nevezési határidő lejárta után regisztrálta a játékjogát. Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, New Yorkban, helyi idő szerint szerdán, kifejtette, hogy Magyarország érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok fenntartása Oroszországgal. Csütörtökön a Helene vihar négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját. A helyi hatóságok figyelmeztették a lakosságot a súlyos károk lehetőségére, valamint az életveszélyes helyzetekre. A nyári meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front érkezik, ami jelentős változást hoz az időjárásban. A Ferencváros 2-1-es vereség szenvedett a belga Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának szerdai nyitófordulójában. Roberto Gualtieri, Róma főpolgármestere, kedden elrendelte a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes utcai alvóhelyeinek felszámolását. Ennek keretében a Termini pályaudvar melletti parkban található több tucat sátor lebontása is megkezdődött. A főváros köztisztasági hivatala elszállította a sátrakat, matracokat és személyes tárgyakat. Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban kedd este kifejtette, hogy "majdnem ezer nap elteltével a legfontosabb kérdés már nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem, hogy miként lehet békét kialakítani." 2024-ben már az eddig történések alapján is kijelenthetjük – és hol van még az év vége -, hogy a szuverenista politikusok elleni terrorakciók és gyilkossági kísérletek soha nem látott szintre emelkedtek. Az utóbbi hetekben ismét emelkedett a vadbalesetekről készült beszámolók száma, ami összefüggésben áll az állatok párzási időszakának során megfigyelhető viselkedésváltozásokkal - figyelmeztetett a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Számos kínai intézet fizikusai és mérnökei egy új miniatűr atomelemet fejlesztettek ki, amely 8000-szer hatékonyabb, mint az analógok.
Az komoly: nem lehet megenni a Sajóból fogott halakat, mert tele vannak arzénnal
Jön a lehülés... hogyan védjük egészségünket?
A chatbotok mindenre válaszolnak, még akkor is, ha nem tudják a választ
Egy Ukrajnából való szökést filmező blogger felkerült az ukrán halállistára
Elszúrták Sallai Roland regisztrációját: nem játszhat új klubjában az Európa-liga alapszakaszában
Szijjártó Péter: Magyarországnak érdeke a tisztességes kapcsolat fenntartása Oroszországgal
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Brutális,10 Celsius-fokos visszaesésre kell készülni vasárnapra
Európa-liga - Brüsszeli vereséggel rajtolt a Ferencváros
Róma felszámolja az illegális migránstáborokat
Pedofil gyilkolt Nyíregyházán: 12 éves kislány az áldozat
Szijjártó: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni
Nyugati kettősmérce a szuverenista államférfiak elleni merényletek kapcsán
Vigyázzon! Ősszel a legnagyobb az esély a nagyvadakkal való ütközésre!
Kína kifejlesztett egy miniatűr atomelemet, amelyből miniatűr atomerőművet akarnak csinálni