Időjárás: ezen a héten is folytatódik a nyáriasan meleg idő

Folytatódik a nyárias meleg idő. A jövő héten sok napsütésre számíthatunk, a hét második felében pedig a legmelegebb órákban akár 32-38 Celsius-fok is lehet, és hajnalban sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet.

Szombaton érkezhet egy hidegfront, amely némi felfrissülést hozhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn túlnyomóan derült vagy gyengén felhős idő várható, de délután helyenként - főként a Dunántúlon - több gomolyfelhő is kialakulhat, és ott zápor, zivatar is előfordulhat.

A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak zivatarok környezetében erősödhet meg időnkénta szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, érdemi csapadék pedig egy-egy futó záportól eltekintve nem lesz. A délies szél általában mérsékelt marad. A minimum hőmérséklet 14-20, a maximum 28-34 fok között valószínű.

Szerdán napos, száraz időnk lesz, kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű, de helyenként megélénkülhet a déli, délnyugati szél. Hajnalban általában 16-22 fok várható, a csúcsérték pedig 30-36 fok között alakul.

Csütörtökön alapvetően napos idő várható, időnként megvastagodó fátyolfelhőzettel, de csapadékra nem kell számítani. Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél.

Pénteken hajnalban 17-23 fokot mérhetünk, délutánra pedig 30-37 fok valószínű. Sok napsütésre lehet számítani, gomoly-és fátyolfelhők kíséretében, de csapadék nem valószínű. Több helyütt megélénkülhet, néhol megerősödhet a déli, délkeleti szél.

Szombaton napos idő várható, fátyolfelhők és egyre intenzívebb gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen, szórványos záporok, zivatarok kialakulhatnak. A minimum-hőmérsékletek 17-24 fok között alakulnak, a csúcsértékek pedig 32-38 fok között várhatók. A szél egyre több területen északnyugatira fordul és megerősödik. A hajnali 18-24 fokról délutánra 27-37 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap egy érkező hidegfront nyugaton némi felfrissülést hozhat. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű, és helyenként záporokra, zivatarokra lehet számítani. A minimum-hőmérséklet 18-24 fok, a maximum-hőmérséklet pedig 27-32 fok között alakul.

MTI
Fotó: Freepik


Hollandia: zsákszámra hordják haza a vendégmunkások a pénzt

Az idei második negyedévben a Hollandiában dolgozó vendégmunkások által megkeresett bérek összességében 3,3 milliárd eurót tettek ki, ami 73 százalékkal haladja meg a 2014-es év azonos időszakának adatát - derült ki a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) által közzétett, az NlTimes hírportálon ismertetett adatokból.

Örményország és Azerbajdzsán vezetői a békemegállapodásról tárgyalnak Oroszországban

2024. október 24-én Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök és Ilham Aliyev Azerbajdzsán Köztársaság elnöke találkozott Kazanyban (Orosz Föderáció) a 16. BRICS-csúcs keretén belül, ahol előzetes megállapodást kötöttek – olvasható az örmény miniszterelnöki hivatal közleményében.

BKK: kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása

A Budapesti Közlekedési Központ csütörtöki bejelentése szerint várhatóan a jövő év első negyedévében veszi kezdetét a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 2026 első negyedévéig tart majd.

Orbán Viktor: nemcsak a magyarok látják az európai gazdaság nehézségeit

A miniszterelnök pénteki Kossuth rádió műsorában a magyar nézőpontnál sokkal szélesebb képet vázolt fel az európai gazdaság nehézségeiről.

Hatalmas fordulat: a BRICS-országok közös álláspontra jutottak Ukrajnával kapcsolatban

A kazanyi BRICS-csúcson a résztvevő országok megállapodtak az Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásban, amely a zárónyilatkozatba is bekerül. Ezt Jurij Ushakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős asszisztense mondta a Channel One adásában.

Jövőre elindulhat valami az ingatlanpiacon, de túl sok a ha

A kormányhatározat keretében létrejövő, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv várhatóan kedvező helyzetbe hozhatja a fiatalokat, hiszen támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené a lakáspiac forgalmát a következő évben - közölte az ingatlan.com.

1956 legnagyobb tanulsága, hogy a szabadságért érdemes küzdeni

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen hangsúlyozta, hogy 1956 tanulsága nem más, mint a szabadságért való küzdelem értékének felismerése.

A Huawei betámadta az Androidot: itt a HarmonyOS NEXT rendszer

Az okostelefonok és más márkás kütyük operációs rendszerének neve HarmonyOS NEXT. A cég megjegyezte, hogy az új operációs rendszer a HarmonyOS-re épül, de teljesen független az Androidtól. Így saját verziókat kapott az operációs rendszer népszerű alkalmazásai helyett.

Elkezdődött a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdi munkáját a ma Kazanyban kezdődő BRICS-csúcstalálkozón. Idén Moszkva elnököl a szövetségben, így az orosz vezető házigazdaként vesz részt az eseményen.

Új világrend alakulóban: ezért lesz különleges ez a BRICS-csúcs

Az oroszországi Kazanyban sorra kerülő BRICS-csúcs fordulópontot jelenthet a globális geopolitika történetében. Szembesülve a nyugati világrend lassú eróziójával, új egyensúly van kialakulóban, amelyet egy olyan koalíció hajt, amely egyre elszántabbnak tűnik a saját irányvonalának feltérképezésére.

Emberkereskedelem és prostitúció: kattant a bilincs Szabolcsban

Három embert őrizetbe vettek a rendőrök, mert megalapozott gyanú merült fel ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetésével kapcsolatosan.

BKK: változik az M2-es metró közlekedése csütörtöktől

Karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

USA: Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt

Donald Trump republikánus elnökjelölt vasárnap Pennsylvania államban, a választási kampánya részeként, beállt dolgozni egy gyorsétterem pultja mögé. Ezzel szemben Kamala Harris, a demokraták jelöltje, egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén bíztatta a híveket a szavazásra.

AFD: a hosszú, véres ukrajnai háború ellentétes Németország érdekeivel

A Németországi Szövetségi Köztársaság nem áll háborúban Oroszországgal, ahogy egyes miniszterek úgy vélik, és mindent meg kell tenni az ilyen fejlemény elkerülése érdekében.

A BRICS és India: hatalmas lehetőség kapujában a világ legnépesebb állama

Az indiai üzleti közösség üdvözli a BRICS terjeszkedését, mivel ez nagyobb hozzáférést biztosít az afrikai és a közel-keleti piacokhoz – mondták üzleti vezetők nemzetközi sajtótájékoztatójukon a moszkvai BRICS Business Forum rendezvényén.

Budapest Online Facebook Oldal