Ezért hazudik, aki az oroszországi szankciók sikeréről beszél

Na, ilyenkor szokták a „jóakarók” azt mondani, hogy az orosz meg csupa propaganda – ez meg azért nem igaz, mert ilyet azok állíthatnak, akik nem olvasnak orosz portálokat és sosem jártak Oroszországban, sőt még saját újságíróik, youtubereik beszámolóit sem hajlandóak elhinni, mert a russzofóbia sokkal erősebben dolgozik bennük, mint a valóság elfogadása. De nevezzük ezt szimplán hazugságnak és részükről valóban rossz szándékú propagandának.

Egy dolog tény, semmilyen gazdasági szankció nem ért el olyan eredményt Oroszországban, mely jelentős változásokat okozott volna a lakosság hétköznapjaiban, pedig az Európai Unió már a 13. ilyen csomagot készíti elő, és akkor még nem beszéltünk a 2014 és 2022 között Oroszországot sújtó tiltásokról és szankciókról. Mindeközben az EU kilóra megvásárolt, lefizetett vezetői arról hazudoznak, hogy mennyire sikeresek voltak ezek a szankciócsomagok. Lényegében nem is hazudnak, hiszen valóban sikeresek voltak, csak éppen annak negatív hatásait Európa polgárai érzik a saját bőrükön.

Oroszország hatalmas területen fekszik, a legnagyobb kiterjedésű ország a világon. Lakosságának több mint 80 százaléka keresztény fehér ember (olyan emberek, akiktől nagyon fél Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere, mert neki a fehér, hetero keresztény emberek rémisztő képződmények). Az országban élő nemzetiségek egyenjogú állampolgárok. Oroszországban származása miatt senkit sem ér hátrányos megkülönböztetés. Az ország hihetetlenül gazdag energiaforrásokban, ásványkincsekben, és egyéb természeti adottságokban. Nem beszélve az orosz néplélekről, amelyet nem ismernek nyugaton.

Nem tudják a nyugatiak, milyen erős az orosz nemzet kötődése a keresztény valláshoz, és azzal sincsenek tisztában, mit jelent számukra a hazájuk, amit ők csak „Földanyácskának” neveznek. Nem ismerik az orosz történelmet, irodalmat, általában az orosz kultúrát, hagyományokat. Fogalmuk sincs az orosz tudományról. Begyepesedtek nyugaton az egykori szovjet világba, még mindig azt hiszik, hogy Oroszország ugyanaz, mint a Szovjetunió. Nem értik meg, hogy a II. világháború – amit ott Nagy Honvédő Háborúnak neveznek – több mint 20 milliós embervesztesége kitörölhetetlen az orosz nemzet tudatából, mert a honvédő ősök áldozata olyan tiszteletkultúrát épített föl a háború utáni nemzedékben, amely minden politikai rendszeren átível. A legnagyobb változás éppen Oroszországban ment végbe, de két lépésben, miután 1991, a Szovjetunió összeomlása után Borisz Jelcin, majd őt követően 1999-ben Vlagyimir Putyin lett az ország vezetője.

Természetesen Putyin óriási csalódást okozott a Nyugatnak Jelcin után. Jelcin egy olyan orosz módosult kommunista volt, akit a Nyugat tetszése szerint rángathatott, ezért jól érezték magukat az amerikai és más nyugati befektetők Jelcin ideje alatt Oroszországban, hiszen lényegében szabad volt a rablás, az orosz nemzet tulajdonának átjátszása a nyugati hiénáknak, akik igyekeztek is mindenétől megfosztani az orosz nemzetet és az orosz földet. Gyakorlatilag Oroszország akkor elindult ugyanazon az úton, amit Ukrajna is megélt a 2013-as kijevi puccs után. Országkifosztás – ez zajlott Oroszország-szerte. A híradók akkori képkockái ma is visszaidézik az üres üzleteket (ezekből vágott be Tucker Carlson a bevásárlásáról szóló videóban), az élelmiszerért sorban álló embereket a hideg moszkvai télben. Igen, ez volt az orosz valóság a ’90-es években: élelmiszerhiány, infláció, ürességtől kongó üzletek. Csakhogy ezen Oroszország már régen túl van.

Hirdetés

Hirdetés

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével óriási változás ment végbe Oroszország életében. Ezt nyugaton – legalábbis a gazdasági változásokat – nagyon szeretnék elhallgatni. Oroszország Putyin vezetésével egy gazdasági káoszba süllyesztett és éppen kifosztás alatt álló országot állított talpra. Itt nem volt pardon, ez élet-halál kérdése volt az orosz nemzet számára. Le kellett számolni azokkal a nemzeti javakat kiszivattyúzó orosz oligarchákkal, akik saját gazdagodásukért cserébe bármit eladtak a tőkeerős nyugati cégeknek. Rendbe kellett tenni és szabályozni kellett azokat a szerződéseket és jogszabályokat, amelyek lehetővé tették a külföldi befektetők működésének feltételeit Oroszországban. Vissza kellett szerezni azokat a korábban nemzeti tulajdonban lévő bányákat, kőolaj- és földgázlelőhelyeket, termelő üzemeket, amelyeket Jelcin idején kiárultak az akkori politikusok és oligarchák. Az eszközökben pedig nem lehetett válogatni, mert Oroszországnak és az orosz nemzetnek életben kellett maradnia.

Miközben a világ 2001 után elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy az Egyesült Államok a „műanyag” terrorista támadásra adott válaszként hogyan csapjon le Afganisztánra a terrorizmus elleni harc zászlaját a magasba emelve, majd hogyan bombázza szét szövetségeseivel Irakot, Líbiát, hogy rátehesse kezét az ottani földekben található ásvány- és kőolajkincsekre, Oroszország nem kevés energiát fektetett belső gazdaságának a megszilárdítására és politikai helyzetének stabilizálására. A világ nagy hírcsatornáinak műsoraiból – amit ma mainstream médiának is hívnak – alig szóltak hírek Oroszországról. A fő ellenség a terroristákat „kitermelő” Afganisztán és az indok szerint a „biológiai és atomfegyvereket” rejtegető Szaddám Huszein iraki vezető országa volt, akit korábban a ’80-as években éppen az Egyesült Államok támogatott az Irán elleni, 8 éven át tartó háborúban.

Közben pedig Oroszország gazdaságilag stabilizálta magát, pedig az első (1994-1996) és a második csecsen háború (1999-2009) is jelentős terhet és politikai küzdelmet jelentett az ország egyben tartásának érdekében. A nyugati médiában természetesen ezek a hírek szerepeltek csupán, hiszen a szenzáció ott, mindig az, ahol a vér folyik.

Mára azonban minden megváltozott. Oroszország erős gazdasággal és stabil politikai berendezkedéssel bír. Az életszínvonal a gazdaság erősödésével párhuzamosan nő annak ellenére is, hogy 2022 február 24-én Oroszország megindította különleges hadműveletét Ukrajnában. Oroszországot ezért a Nyugat agresszornak minősítette, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a háború nem akkor, hanem 8 évvel korábban kezdődött, amikor az ukrán erők rátámadtak az Ukrajna keleti részén élő orosz nemzetiségű saját állampolgáraira a Donbasszban, akik nem voltak hajlandóak elfogadni az amerikaiak támogatásával, puccsal hatalomra került ukrán vezetést, mely nyíltan az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek felszámolását tűzte ki céljául, közöttük is elsődleges célpontként megjelölve az orosz kisebbséget.

Oroszország különleges hadművelete továbbra is folytatódik, miközben a nyugati államok dollármilliárdokat áldoznak az Ukrajnában hatalomban tartott bábkormányuk életben tartására. A nyugati fősodratú média természetesen mindent megtesz azért, hogy hazugságokat terjesszen az „orosz embereket mélyen sújtó szankciók okozta nehézségekről”. Csakhogy a valóságban ilyenek nincsenek

A teljes cikk ide kattintva érhető el a NIF oldalán

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) - Budapest Online