A Budapest Airport az országunk elsődleges kapuja, ahol 2023-ban a külföldi látogatók többsége landolt. A magyar turizmus legfontosabb célja, hogy hazánk elérhetőségét fejlesszük.
A Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével lehetőség nyílik olyan infrastrukturális fejlesztésekre és járatbővítésekre, amelyek nagymértékben erősítik a magyar turizmus nemzetközi pozícióját.
Pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) azt nyilatkozta, hogy a budapesti repülőtér "hazatért"
Az MTÜ arról is beszámolt, hogy 2023 új rekordévet hozott a turizmusban, és az ágazat idén is dinamikusan növekszik. Ez részben annak köszönhető, hogy tavaly szinte teljesen visszaállt a nemzetközi beutazóforgalom.
Külföldről 2022-höz képest 18 százalékkal több, azaz 7,1 millió vendég érkezett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint. Az idegenforgalomból származó vendégéjszakák száma is növekedett, 19,7 millió éjszakával, ami több mint 12 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
A növekedési trend idén is folytatódott, az év első 5 hónapjában 7,2 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztráltak, ami közel 12 százalékkal meghaladja a tavalyi adatokat.
A beutazások erőteljes visszaépülésében nélkülözhetetlen szerepet játszott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - tartalmazza a közlemény. Az MTÜ felhívja a figyelmet arra, hogy a legtöbb vendégéjszakát azokban a hazai desztinációkban - Budapest, Balaton, Debrecen és térsége - regisztrálták a szálláshely-szolgáltatók, amelyek nemzetközi repülőtérrel is rendelkeznek.
"A Magyar Turisztikai Ügynökség üdvözli a reptér visszaszerzését. A monopolhelyzetű repülőtér többségi állami tulajdonba vétele kiemelt turizmusszakmai stratégiai lépés" - mondta Guller Zoltán, az MTÜ igazgatóságának elnöke.
Az MTÜ távlati célja, hogy 2030-ig Magyarország elérje a legalább 20 milliós éves vendégszámot és az évi 50 millió vendégéjszakát. Az ágazat így eurómilliárdokkal javíthatja hazánk devizaegyenlegét, miközben GDP-hozzájárulása eléri legalább a 16 százalékot.
Ennek biztosításához elengedhetetlen lépés volt a BUD Airport állami tulajdonba vétele, ami nagymértékben erősíti a magyar turizmus nemzetközi pozícióját" - emelte ki Guller Zoltán. Jelenleg a Liszt Ferenc reptéren keresztül több mint 130 légikikötővel áll közvetlen összeköttetésben hazánk, és több mint 40 légitársaság járatai állnak a nemzetközi utazók rendelkezésére.
Az MTÜ folyamatosan együttműködik az európai útvonalhálózaton üzemelő légitársaságokkal, ezzel is ösztönözve a járatindításokat, a meglévő összeköttetések sűrítését, megtartását. Az állami szerepvállalás erősödésével lehetővé válnak stratégiai jelentőségű infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések, amelyek sikeresen növelhetik a beutazóforgalmat.
A repülőtér visszaszerzésével 2024-ben újraindulhatnak a közvetlen járatok az amerikai és más távoli nyugati és keleti nagyvárosokba, amelyek már 2019-ben kiépültek.
A nemzetközi járatok megnyitásának pozitív hatása már most is érezhető, hiszen az idén áprilisi kínai járatnyitásnak köszönhetően Kínából 400 százalékkal nőtt a vendégforgalom a tavalyi évhez képest - olvasható az összegzésben.
MTI
Fotó: Freepik
Kínában a nyugati uralkodó világrend ázsiai összeomlásáról beszéltek
Ázsiában a Nyugat domináns világrendje kezdett összeomlani – mondja Cui Heng, a Kelet-Kínai Normál Egyetem Oroszországi Kutatóközpontjának kutatója.
Összekeverték Észak és Dél-Koreát az olimpiai játékok megnyitóján
A dél-koreai csapatot a 2024-es párizsi játékok nyitóünnepségén KNDK-nak, vagyis Észak-Koreának nyilvánították.
Párizs 2024 - A Szajnán rendezett hajós felvonulással megkezdődött az olimpia
Pénteken, egy közel négyórás, egyedülálló és formabontó megnyitóval vette kezdetét a XXXIII. nyári olimpia Párizsban, amely számos franciás megoldást is tartalmazott.
Ideje volt: kábítószer-terjesztőket és -fogyasztókat fogtak el Kerepesen a rendőrök
Hivatalos oldalán közölte a rendőrség, hogy szerdán Kerepesen elfogtak hat kábítószer-fogyasztót és két dílert.
Tusványos - Semjén Zsolt: soha nem kértünk olyat az utódállamoktól, amit ne biztosítanánk a magyarországi kisebbségek számára
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sohasem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára.
Észak-koreai szemétlégballonok zavarják a repülést Szöulban
Észak-koreai szemétlégballonok megzavarták a repüléseket Szöulban, és tüzet okoztak a háztetőkön.
Kína a hazugság birodalmának nevezte az Egyesült Államokat
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mivel a dezinformációt saját önző érdekeihez használja fel. Ezt Csang Hsziaogang, a kínai védelmi minisztérium hivatalos képviselője nyilatkozta a kínai védelmi minisztérium honlapján.
Oroszország válaszolt Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Az ukrán vezető bármikor képes hazudni, hogy a "békeképletét" próbálja népszerűsíteni - mondta Maria Zakharova, a külügyminisztérium szóvivője.
A döntésem a demokrácia megmentéséről szólt – Biden
Az amerikai elnök kijelentette, hogy azért fejezte be újraválasztási kampányát, mert az ország jövője forog kockán.
2009 óta csaknem felére csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban
Tatyana Golikova szerint a dohányosok száma is csökkent a lakosság körében, 40%-ról 19%-ra.
A woke vírus megölte a fiamat – Musk
A milliárdos azt állítja: becsapták, ezért beleegyezését adta gyermekének pubertásgátló szerek használatába, amelyek valójában „sterilizáló gyógyszerek” voltak.
Jelentős gyengülés az ázsiai tőzsdéken, a tajvani börze ki sem nyitott
A tokiói börze Nikkei225 indexe, a térség irányadó tőzsdéje, 3,14 százalékos eséssel, 37 898 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index szintén jelentős, 2,92 százalékos csökkenést mutatott.
Kisebb tűz volt csütörtök reggel a budapesti Campona bevásárlóközpontban, az épületet egy időre kiürítették.
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy egy ipari olajmelegítő okozott gondot a XI. kerületi, Nagytétényi úti bevásárlóközpont egyik éttermében
A Tesla jövőre humanoid robotokat fog gyártani – Musk
A vezérigazgató szerint az elektromos járműgyártó először saját gyáraiban fogja használni a gépeket, mielőtt más cégek számára gyártaná azokat.
Harris 3 év alatt elvesztette alkalmazottainak 92%-át
Az OpenTheBooks nem kormányzati szervezet szerint az amerikai alelnök 47 eredeti alkalmazottja közül csak négy nem hagyta el csapatát. Egy élmény lehet vele együtt dolgozni.