Pénteken kezdődik az EB - nagyok az elvárások a magyarok felé

Pénteken 21 órakor a skót és a házigazda német válogatott mérkőzésével megkezdődik a 17. labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar csapat immáron zsinórban harmadszor érte el a kvalifikációt. 

Az egy hónapos futballünnep pedig idén különösen izgalmas lesz a magyar szurkolók számára, hiszen a csapat az elmúlt években magas színvonalon teljesített, így az elvárások is megnőttek.

Nyolc éve kisebb csodának számított, hogy a nemzeti csapat harminc év után újra szerepelhetett egy nagy tornán, ráadásul csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

Legutóbb az elvárásokat az befolyásolta, hogy Marco Rossi csapata a halálcsoportba került, ahol az akkori címvédő portugálokkal, a világbajnok franciákkal és a németekkel kellett megküzdenie. Most azonban a csoportösszeállítás, a veretlenül megvívott selejtezősorozat és Szoboszlai Dominik klasszis teljesítménye sokkal nagyobb reményekre adhat okot.

Pedig a kvartett összetétele így sem egyszerű, hiszen a németek egyrészt hazai pályán játszanak, másrészt a keretük tele van világsztárokkal. Ráadásul, ha csak a világranglistát nézzük, Svájc is előttünk áll. Skócia pedig a selejtezők során Spanyolország legyőzésével bizonyította, hogy bármelyik ellenfélre veszélyes lehet.

A magyarok szombaton a svájciakkal kezdenek Kölnben, majd Stuttgartban, előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal mérkőznek meg a csoportkörben. Az olasz szakvezető, aki már magyar állampolgár is, nem véletlenül próbál visszafogni a reménykedést és az elvárások megfogalmazását. Ezzel szeretné levenni a csapatról az esélyesség terhét.

Irányításával a válogatott kétszer is több mint tízmeccses veretlenségi szériát épített. 1986 óta először jutottak ki egyenes úton egy világversenyre, és olyan világelithez tartozó ellenfeleket győztek le tétmeccsen, mint a favoritnak számító Anglia és a csoportellenfél Németország – ráadásul előbbit kétszer is, idegenben például 4-0-ra.

Ennek fényében, ellentétben a 2016-os továbbjutással, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a magyarok most is eljutnának az egyenes kieséses szakaszba. A mostani torna során biztosan nem lesz hiány a rekordokban; például a portugáloknál Cristiano Ronaldo immár hatodik kontinensviadalára készül. Az ötszörös aranylabdás minden góllal és meccsel javíthatja saját rekordját.

Másik portugál veterán, Pepe, egy magyar csúcsot adhat át a múltnak: pályára lépésével ő lesz minden idők legidősebb Eb-játékosa, túlszárnyalva Király Gábort.

Rajtuk kívül is lesznek, illetve lehetnek nagy búcsúzói a nemzetközi futballnak. A német Toni Kroos, aki két hete ünnepelte hatodik Bajnokok Ligája-trófeáját, új lendületet adott a Nationalelfnek, bár a torna után visszavonul.

A hazaiaknál akár Thomas Müllernek is az utolsó nagy tornája lehet az Eb. A horvátok számára a nagy generáció, köztük a hatszoros BL-győztes Luka Modric, szintén most szerepelhet utoljára nagy tornán az előző két világbajnokságon nyert ezüst- és bronzérem után.

A torna legnagyobb kérdése persze az, hogy július 14-én a berlini Olimpiai Stadionban ki emelheti magasba a Henri Delaunay Kupát. Eddig tíz csapat nyerte el a trófeát, és a németek valamint a spanyolok a legsikeresebbek, háromszor arattak győzelmet.

Az Eb két favoritja a legutóbb ezüstérmes Anglia és a világbajnokságon második Franciaország. Mindkét csapat tele van fiatal világklasszisokkal, mint Jude Bellingham és Kylian Mbappé, akik remek összhangban vannak az olyan tapasztalt sztárokkal, mint Harry Kane és Olivier Giroud. Ne feledkezzünk meg a házigazda németekről sem. Bár 2023-ig nem értek el kiemelkedő eredményeket, idén márciusban legyőzték a favorit franciákat és a hollandokat, így számolni kell velük.

Amíg Cristiano Ronaldo a portugálok soraiban van, ők is esélyesnek számítanak, míg a spanyolok a vb-kudarc után egy megfiatalított csapattal próbálnak meglepetést okozni a végjátékban.

A címvédő olaszok, akik a legutóbbi nagy németországi tornán, a 2006-os világbajnokságon is győztek, ismétlése már váratlan lenne. Ugyanis a három évvel ezelőtti diadal legfőbb letéteményesének számító középpályássor jelenleg több sebből vérzik sérülések miatt, és a védelem vezérei is visszavonultak azóta. Érdekesség, hogy bár a koronavírus-járványnak már nyoma sincs, a futballra gyakorolt hatásából több akkor bevezetett újítás is megmaradt.

Ilyen például a 23-ról 26 fősre növelt keret, vagy az öt cserelehetőség, amely hosszabbítás esetén egy hatodikkal is bővül. A hat kvartettből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a legjobb 16 közé, ahonnan pedig egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna egészen a július 14-i, berlini fináléig.

MTI


Hollandia: zsákszámra hordják haza a vendégmunkások a pénzt

Az idei második negyedévben a Hollandiában dolgozó vendégmunkások által megkeresett bérek összességében 3,3 milliárd eurót tettek ki, ami 73 százalékkal haladja meg a 2014-es év azonos időszakának adatát - derült ki a Holland Statisztikai Hivatal (CBS) által közzétett, az NlTimes hírportálon ismertetett adatokból.

Örményország és Azerbajdzsán vezetői a békemegállapodásról tárgyalnak Oroszországban

2024. október 24-én Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök és Ilham Aliyev Azerbajdzsán Köztársaság elnöke találkozott Kazanyban (Orosz Föderáció) a 16. BRICS-csúcs keretén belül, ahol előzetes megállapodást kötöttek – olvasható az örmény miniszterelnöki hivatal közleményében.

BKK: kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása

A Budapesti Közlekedési Központ csütörtöki bejelentése szerint várhatóan a jövő év első negyedévében veszi kezdetét a Flórián téri felüljárók felújítása, amely 2026 első negyedévéig tart majd.

Orbán Viktor: nemcsak a magyarok látják az európai gazdaság nehézségeit

A miniszterelnök pénteki Kossuth rádió műsorában a magyar nézőpontnál sokkal szélesebb képet vázolt fel az európai gazdaság nehézségeiről.

Hatalmas fordulat: a BRICS-országok közös álláspontra jutottak Ukrajnával kapcsolatban

A kazanyi BRICS-csúcson a résztvevő országok megállapodtak az Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásban, amely a zárónyilatkozatba is bekerül. Ezt Jurij Ushakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős asszisztense mondta a Channel One adásában.

Jövőre elindulhat valami az ingatlanpiacon, de túl sok a ha

A kormányhatározat keretében létrejövő, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv várhatóan kedvező helyzetbe hozhatja a fiatalokat, hiszen támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené a lakáspiac forgalmát a következő évben - közölte az ingatlan.com.

1956 legnagyobb tanulsága, hogy a szabadságért érdemes küzdeni

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen hangsúlyozta, hogy 1956 tanulsága nem más, mint a szabadságért való küzdelem értékének felismerése.

A Huawei betámadta az Androidot: itt a HarmonyOS NEXT rendszer

Az okostelefonok és más márkás kütyük operációs rendszerének neve HarmonyOS NEXT. A cég megjegyezte, hogy az új operációs rendszer a HarmonyOS-re épül, de teljesen független az Androidtól. Így saját verziókat kapott az operációs rendszer népszerű alkalmazásai helyett.

Elkezdődött a kazanyi BRICS-csúcstalálkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök megkezdi munkáját a ma Kazanyban kezdődő BRICS-csúcstalálkozón. Idén Moszkva elnököl a szövetségben, így az orosz vezető házigazdaként vesz részt az eseményen.

Új világrend alakulóban: ezért lesz különleges ez a BRICS-csúcs

Az oroszországi Kazanyban sorra kerülő BRICS-csúcs fordulópontot jelenthet a globális geopolitika történetében. Szembesülve a nyugati világrend lassú eróziójával, új egyensúly van kialakulóban, amelyet egy olyan koalíció hajt, amely egyre elszántabbnak tűnik a saját irányvonalának feltérképezésére.

Emberkereskedelem és prostitúció: kattant a bilincs Szabolcsban

Három embert őrizetbe vettek a rendőrök, mert megalapozott gyanú merült fel ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetésével kapcsolatosan.

BKK: változik az M2-es metró közlekedése csütörtöktől

Karbantartás miatt az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállók között közlekedik csütörtökön és pénteken este 21 órától, illetve szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

USA: Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt

Donald Trump republikánus elnökjelölt vasárnap Pennsylvania államban, a választási kampánya részeként, beállt dolgozni egy gyorsétterem pultja mögé. Ezzel szemben Kamala Harris, a demokraták jelöltje, egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén bíztatta a híveket a szavazásra.

AFD: a hosszú, véres ukrajnai háború ellentétes Németország érdekeivel

A Németországi Szövetségi Köztársaság nem áll háborúban Oroszországgal, ahogy egyes miniszterek úgy vélik, és mindent meg kell tenni az ilyen fejlemény elkerülése érdekében.

A BRICS és India: hatalmas lehetőség kapujában a világ legnépesebb állama

Az indiai üzleti közösség üdvözli a BRICS terjeszkedését, mivel ez nagyobb hozzáférést biztosít az afrikai és a közel-keleti piacokhoz – mondták üzleti vezetők nemzetközi sajtótájékoztatójukon a moszkvai BRICS Business Forum rendezvényén.

Budapest Online Facebook Oldal